3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2013. január 15.

Akusztikus koncertre készül a debreceni P. Box

Copyright:

2010 decemberében a debreceni P.Box ez alkalomra kibővített formációja vadonatúj akusztikus műsorral debütált a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ színpadán. A magasztos hangulatú est várakozáson felüli sikere a budapesti Mikroszkóp Színpadon, majd az Új színházban folytatódott volna, ám az összes érintetten kívül álló okok miatt mindkét koncert elmaradt.

  • share
  • kapcsolódó linkek
Végül Hajnal Gábor szervező segítségének köszönhetően 2013. január 25-én a budapesti PeCsa Music Café – ezúttal színházteremnek berendezett impozáns klubja - ad otthont a debreceni P.Box akusztikus koncertjének. Koroknai Árpi frontember és Sándor „Günter” József gitáros, akik nagy sikerrel szerepeltek az Égi zenekar fesztiválon is, Szabó Krisztián billentyűssel, Ferenczy „Cézi” Tibor basszusgitárossal, valamint Kiss Konrád dobossal ismét akusztikusra hangszerelt formában, és két felvonásban idézik fel a klasszikus, valamint az újabb kori P.Box dalokat. Ebben három vendégművész is a segítségükre lesz Erdős Fruzsi kitűnő énekes, Kozma Norbi akusztikus gitáros, valamint Juhos Norbi csellista személyében.
 
Hosszú idő után tehát ismét Budapesten láthatjuk a nyolcadik éve elhunyt kitűnő billentyűs Cserháti István utolsó formációját, a XIV. ker. Zichy Mihály u. 14. sz. alatt a hazai rock egyik szentélyében. Jegyek elővételben 1500.-Ft-os, a koncert napján 2000.-Ft-os árban kaphatók a helyszínen, a PeCsa Music Caféban.
 
A minden bizonnyal nagy sikerre számot tartó előadás este 8 órakor kezdődik, amelyre minden igényes zenerajongót, szeretettel vár a debreceni Pandora’s Box csapata, valamint vendégművészei.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Kontynuować

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Kontynuować

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Kontynuować

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Kontynuować

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky