Közös koncertre készül az idén két éves One Night Stand és a Lamour Társulat, december 13-án, csütörtökön a Menta Teraszon. Az év utolsó TF-es partiján a zenekarok után Klacka&Petra gondoskodik hajnalig a jó hangulatról.
Nyár közepén mutattuk be azt a feltörekvő rock zenekart, akik Sláger címmel készítették el bemutatkozó videoklipjüket. A One Night Stand-ről azóta nem sokat lehetett hallani, hiszen folyamatosan az új dalaikon dolgoztak és klipet forgattak, (melyet hamarosan láthattok) azonban most elérkezett az ideje, hogy egy rendhagyó show-val örvendeztessék meg a közönséget.
A 1NS idén ünnepli fennállásának második évét, ennek kapcsán lépnek fel a multikulturális vendéglátó, és szórakozóhely koncertszínpadán.
A 20:30-kor kezdődő koncertre a belépőjegy 500 Ft, de ha szeretnétek két ingyen jegyet nyerni, akkor oszd meg a Sláger című klipet a facebookon, hiszen a posztolók közül egy szerencsés két darab jegyet nyerhet a koncertre.
Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. A continua
A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. A continua
Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. A continua
A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. A continua
A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. A continua