3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. november 29. | Szandi

Képek! Új helyszínen a megszokott arculat: Gödör Klub

Copyright:

A Király utca 8-10. szám alatt található Central Passage-ban bérel területet az újonnan megnyitó Gödör Klub. Ennek az eseménynek az apropójából szerdán délelőtt egy sajtótájékoztató keretein belül beszélt a Klubbal kapcsolatos terveiről, Filep Ákos a Gödör jelenlegi vezetője. De természetesen tiszteletét tette a Central Passage spanyol tulajdonosa, Jose Luis Moreno, illetve ott volt még Maróti Dániel, a zenei programok vezetője, Máté Péter művészeti vezető, valamint Hunyadi Réka, a zöld, civil és szociális programok szervezője.

A stáb a jelenleg szürke és élettelen passzázs életét a kulturális központ működtetése mellett egy olyan városi nappalivá akarja változtatni, mely egyszerre művészei-kultirális-közösségi tér és alternatív bevásárló központ. 
 
Ismét buli a köbön, hiszen 2012. november utolsó péntekén, egy hatalmas fantasztikus koncert keretein belül, ismét megnyitja kapuit a januárban az Erzsébet térről távozó Gödör Klub. Ahogy azt már megszokhattuk, számtalan színes program várják a látogatókat: A nyitó esten fellép például Müller Péter Sziámi, aki egyébként elsőként lépett színpadra, amikor 2002-ben bemutatkozott a Klub. Számtalan lehetőség nyílik az ingyen szórakozásra is, mert a Gödörben többször is lesznek ingyenes programok, így a látogatók megúszhatják akár költekezés nélkül is. A Gödör alkalmat ad a fiatal tehetségek bemutatkozására, valamint a kisebbségek és a hátrányos helyzetű csoportok produkcióira is. Lehetőség nyílik a hátrányos helyzetben élőknek támogatása és különböző típusú önkéntes munkák végzése. 
 
Az elkövetkezendő időkben a zenei programok repertoárja is színes, többek között a fellépők közt szerepel például Kaláka, Odett, Malacka és Tahó, Akkezdet Phiai, Amber Smith, a colorStar és az Anna And Barbies. Nem mehetünk elemlítés nélkül az Athe Sam (Itt vagyunk!) Roma Összművészeti Fesztivál mellett sem, mely idén december 11 és 16-a között ingyenesen látogatható. 
 
A kulturális programok sokasága itt még nem ér véget, természetesen lesznek kiállítások, és indul az úgy nevezett Irodalmi Sáv, lesz poetry slam, gyermekeknek szóló színielőadás, és vasárnapi filmklub. A civil programokon belül megrendezésre kerül az Emberi Jogi Világnap, ahol számos civil szervezet értékeli az évet emberi jogi szempontból. 
 
Az összesen 6600 négyzetméter területből, a szervezők 2400 négyzetmétert bérelnek. Első körben kialakítanak egy 600fős klubhelységet, a második és a harmadik ütemben pedig kiépítik a többi helyiséget, melybe kiállító, rendezvény, és koncert termek lesznek találhatóak. A zene és egyéb hangos programok miatt nagy hangsúlyt fektettek a hangszigetelésre. A falakat, a padlót és a mennyezetet rezgéscsillapító hangszigetelő burkolat fedi, az üvegfalak és az ajtók is hangszigeteltek, a légtechnika hangelnyelő csőből készült. 
 
Az érdekességek sorozatát tovább fokozzák azzal, hogy egy a Kárpát-medencei haszon- és pormegkötő növényekből ,valamint zöld falakból álló „városi kertet” kíván kialakítani. Utóbbiból már láthatók a főbejáratnál a és a kávézóban elkészült zöld falak. 
 
Az elkövetkezendő néhány hónapban, péntek estétől érdemes lesz ellátogatni a Gödör Klubba, ahol a különböző zenei stílusokat kedvelők, a kiállítás és a film szerelmesei együtt szórakozhatnak környezet tudatosan. 
 
Szandi
 
Fotó: Bokor Károly
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky