3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. november 21.

Különleges látvány lesz a colorStar koncertje

Copyright:

Várhatóan az év hátralévő részének legnagyobb koncertjét adja a colorStar december 1-én a fővárosi R33 Bálteremben. A zenekar nagyon erős látványelemeket ígér, és persze azt a hangzásvilágot, ami nem sorolható be a klasszikus műfajokba, ettől különleges. A bulin a rajongók kedvezményesen vehetik meg az együttes CD-jét.

- A december 1-i koncertre egyrészt erős vizuális programmal készülünk (az Urbanizer visual brigád közreműködésével), bevetjük a zenekar lemezbemutató koncertjén is használt különleges, háromszög alakú színpadi vetítővásznakat. Másrészt pedig bemutatunk egy vadonatúj számot, valamint a régi közönség-kedvencek közül felvettük a repertoárba a Sudden Love, és a Light up the stars című dalainkat – mondta Szalay Péter, a colorStars gitárosa.
 
Azoknak sem kell aggódniuk, akik megnéznék ugyanazon a napon, a Gödör Klubban tartandó Korai Öröm koncertet is. (Tudvalévő, hogy a két együttes rajongótábora között nagy az átfedés.) A Korai Öröm koncertje ugyanis éjfél körül kezdődik, a colorStar várható kezdési időpontja pedig fél 10, így az R33 Bálteremből még odaérnek a Gödörbe azok, akik mindkét csapatra kíváncsiak. 
 
További jó hír, hogy a colorStar buliján kedvezményesen vásárolhatják meg az együttes idén megjelent CD-jét, csupán 1000 forintért az 1G Records karácsonyi akciója keretén belül.
 
- A belépő 1000 forintba kerül – mondta Perecsényi Tibor, az R33 vezetője. A helyszínen mintegy másfél éve alakították ki a Báltermet, amely nagyobb szabású koncertek megrendezésére is lehetőséget ad. A IX. kerületben, a Vágóhídnál (Soroksári út 58.) lévő klubot zenészekből álló társaság működteti, így igazán tudják, mi kell a fellépőknek, és persze a közönségnek.
A colorStar programja meglehetősen sűrű mostanában, ugyanis a Telekom és a Ballantine’s jóvoltából szuperturnén vesznek részt a Compact Disco és a The Carbonfools társaságában. November 23-án, a szegedi IH Rendezvényközpontban lépnek fel, december 7-én Pécsett a Zsolnay Negyedben, majd 14-én a miskolci Hejnekemben tombolhatnak a rajongók az ő zenéjükre is. Karácsony előtt, december 23-án pedig Csíkszeredán láthatja, hallhatja őket a határainkon túl élő magyar publikum.
Az 1996-ban alakult colorStartól sosem állt távol a kísérletezés, nem is lehet egyetlen stílusba beskatulyázni a csapatot. Fúziós zenei világuk a pszichedelikus, gitáralapú pop-rockot ötvözi az elektronikával, ezt bolondítják meg itt-ott világzenei elemekkel. Idén megjelent Flow című albumukon már hallható, hogy egyre inkább a vokális irányban haladnak tovább, erre igyekeznek nagyobb hangsúlyt fektetni koncertjeiken is.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky