3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. november 19.

Új EP a beszélő lovaktól!

Copyright:

A pécsi The Talking Horse zenekar végre elkészítette legújabb háromszámos EP-jét az R33 stúdiójában, amit ugyanott, a tavaszi tehetségkutató döntős zenekaraként (és egyben legjobb metálbandájaként) nyert!

A mostani felállásban kb. másfél éve létező pécsi The Talking Horse zenéje keményvonalas rock, erőteljes hardcore és metal hatásokkal, néhol stoner hangulattal. Fennállásuk óta próbatermi buliktól kezdve fesztiválokon át az A38-ig rengeteg helyen játszottak már hazai és külföldi bandákkal, és sikerrel szerepeltek jó pár tehetségkutatón is. 2011-ben például a Pécsi Egyetemi Zenekarok Fesztiválját megnyerték, idén a Hangfoglaló Magyarország - Start Tehetségkutatón ugyancsak első helyen jutottak tovább az őszi döntőre. Az R33 Tehetségkutatón a legjobb metálbandaként kerültek a döntőbe, az A38-Talentométeren pedig elhozták a metál kategória győzteseinek járó nyereményt: szeptember 21-én közös koncertet adhattak az osztrák The Sorrow-val a hajón.

2011 decemberében jelent meg az első, Legal című háromszámos kislemezük, majd 2012 őszén a szintén 3 számos EP, a Ones and Zeroes. Az album ingyen letölthető ITT.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky