3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. november 19.

Sonata Arctica: ismét Budapesten a finn power metal zenekar

Copyright:

November 25-én legfrissebb albumával érkezik Budapestre az egyik legnépszerűbb finn power metal zenekar, azaz a Sonata Arctica. A monumentális billentyűfutamokat védjegyként használó, és az elmúlt albumokon a progresszivitás irányába elmozduló együttes Stones Grow Her Name című új lemezén eddigi zeneiségének minden emlékezetes megoldását összegyűjti. A Club 202-ben tartandó koncerten egy másik fiatal finn csapat, a Battle Beast is szerepel majd.

A kemény munka mindig meghozza gyümölcsét – de egy zenekar esetén nem feltétlen lesz kifizetődő, hacsak nem adsz bele egy jó adagot összetéveszthetetlenül egyedi jellemvonásokból és a füleknek újdonságként ható zenei megoldásokból. A finn Sonata Arctica a kezdetektől fogva tisztában van ezzel a törvényszerűséggel, és talán ennek is köszönhető, hogy egy relatíve underground műfajt képviselve, az mp3-ak és letöltések korában is képesek voltak mintegy 600.000 példányt eladni a korábban megjelent 6 albumukból. Bő másfél évtizedes karrierjük során kimért tempóban, ám annál jobb minőségben szállították a lemezeket: az Ecliptica című első kiadvány még 1999-ben, a hatodik, minden korábbinál progresszívebb The Days Of Grays pedig 2009-ben jelent meg, és mindegyik aranylemezes státuszt vívott ki magának Finnországban, de szerte a világon is ismertté tette a Sonata Arctica nevét. Az új album, a Stones Grow Her Name pedig minden bizonnyal követi az elődök példáját, hiszen a korong máris aranylemez.

A kezdetben hard rock zenekarként indult Sonata Arctica a rengeteg billentyűtémával díszített, gyors, dallamos metal egyik legsikeresebb képviselőjeként vált ismertté. A zenekar már az első években rögtön a power metal elitben találta magát: 2000-ben a Rhapsody és a Stratovarius társaságában turnézták körbe Európát, a következő években pedig újabb albumaikkal már az Iron Maiden előzenekaraként koncerteztek Japánban több tízezer ember előtt, majd a Nightwish oldalán vették be az öreg kontinens nagyvárosait. Idén megjelent új albumuk készítésekor a korábbi sikereknek megfelelően magas elvárásokkal néztek szembe. A Stones Grow Her Name egybeforrasztja eddigi életművüket, vagyis egyszerre van jelen a korábbi albumuk lendületes, fogós power metalja és a legutóbbi lemezek teátrálisabb, progresszívebb megközelítése. A frontember Tony Kakko elmondása szerint nagyon komoly munka áll mögöttük, mely az elmúlt két évet ölelte fel, hiszen az új dalok a kiterjedt turnék alatt születtek.

A turné másik szereplője szintén egy finn zenekar, a 2008-ban alakult Battle Beast. A banda a hagyományos heavy metal vonalon mozog: old-school riffek, monumentális kórusok és velőtrázó sikolyok adják az erőteljes dalok magvát. A fiatal csapat 2010-ben már az Iron Maidenből ismert Blaze Bayley turnéján ismertette meg magát a finn közönséggel, majd hamarosan egy finnországi tehetségkutató győzteseként juthattak el a németországi Wacken Open Air Fesztiválra, ahol 26 zenekar közül kerültek ki nemzetközi győztesként. Ennek köszönhetően sikerült leszerződniük a Nuclear Blast kiadóval, így debütáló albumuk idén a világ legnagyobb metál kiadójánál jelent meg újra. Idén áprilisban pedig a Nightwish előzenekaraként jártak többek között Budapesten is, ezúttal pedig egy új énekesnő, az elődje által támasztott mércét magabiztosan megugró Noora Louhimo vezetésével érkeznek november 25-én a Club 202-be.

a Concerto Music bemutatja:
2012. november 25., vasárnap 19 óra
Budapest, Club 202
Sonata Arctica, Battle Beast koncertek

Belépő: elővételben 5900 Ft, a koncert napján 6900 Ft
Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal (www.ticketportal.hu) és a Ticket Express (www.tex.hu) hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében, továbbá a www.concerto.hu weboldalon.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

2024. július 3.

Cyndi Lauper Budapesten koncertezik

Cyndi Lauper ma bejelentette a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturné angliai és európai dátumait. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birminghamben és Belfastban, majd elviszi búcsúturnéját Budapestre, Lodzba, Prágába, Berlinbe, Düsseldorfba és Párizsba is. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky