3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2012. november 16.

Bikini 30 Közeli helyeken - Itt a könyv!

Copyright:

2012-ben lett harmincéves a magyar könnyűzene egyik meghatározó együttese, a Bikini. A zenészek nem vártak sokat az ünnepléssel, már februárban közel négy órás koncerten mutatták be az igen komoly életművet. A nyár elejére készült el a dupla CD és DVD a műsor anyagával, a koncertlemezek után pedig november 12-én jelent meg a koncertkönyv.

Maróthy György műve a jubileumi koncert menetét követve mutatja be a Bikini együttest. Az olvasó újra ott érezheti magát az előadáson, s közben megismeri a zenekar három évtizedes történetét, valamint a jelenlegi és egyben a leghosszabb ideje együtt lévő tagságot. A Bikini zenészei jubileumi alkalmakkor ritkán tapasztalt őszinteséggel beszélnek életükről, a muzsikáról, a közönségről, vagy akár a politikáról. A kötet képanyaga is rendhagyó, mert ugyan a jubileumi koncerten készített, igényes fotósorozat az ünnepi hangulatot idézi fel, ám emellett eddig még sosem publikált felvételek kalauzolnak el a kulisszák mögé. Bemutatva, hogyan turnéznak, azaz hogyan muzsikálnak, és utána hogyan mulatoznak a Bikini tagjai.

A Közeli helyeken – Bikini 30 kiadója az FMS Bt., forgalmazója az EMI Zenei Kft.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. A continua

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. A continua

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. A continua

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! A continua

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky