3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2012. november 12.

Garbage koncert a szomszédban

Copyright:

"Soha nem lesz vége a 90-es éveknek" - szoktuk mondani legyintve egymásnak, amikor végignézünk a hazai zenei élet elmúlt 20 évén, és közben nagyokat sóhajtozunk.Ezért is jó tudni, hogy vannak zenekarok, akik néha eljönnek a házunk tájára, és megmutatják, hogy volt olyan, hogy 90-es évek, ami - zeneileg is - egészen másról szólt. Ennél pedig már csak az a jobb, ha ezek a bandák azt is bebizonyítják, hogy akkor se lenne baj, ha azok az idők soha nem értek volna véget: hiszen ők az óta is képesek a megújulásra, és az akár többszöri szünetek, válságok és váltások ellenére is megvan még bennük az, ami miatt imádtuk őket.

  • share
  • kapcsolódó linkek
A Garbage, a 90-es évek egyik meghatározó alternatív rockbandája idén májustól világkörüli turnén teszi mindezt, és november 18-án a tőlünk alig két órányira lévő, pozsonyi NTC arénában lép fel, hogy bemutassa legújabb, Not Your Kind of People című albumát. Az új nóták mellett természetesen a régi klasszikusok is felcsendülnek, mint az 1995-ös első album talán legsikeresebb száma, a Stupid Girl, vagy az 1999-es azonos című James Bond filmhez készült The World Is Not Enough, és persze reménykedhetünk a Queerben, és a Garbage igazi sokszínűségét tökéletesen illusztráló Cherry Lips-ben is.
 

Garbage live

2012.11.18, 19 óra

NTC Arena, Pozsony

Jegyek: ITT

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. A continua

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. A continua

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. A continua

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. A continua

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky