3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2012. november 9.

MAGNA CUM LAUDE: Évzárás Magnatikus módra

Copyright:

A sláger-gyáros gyulai zenekart már senkinek sem kell bemutatni. Szívhez szóló dalaik, emberközeli stílusuk és igazi lüktető koncertjeik révén a fesztiválok főattrakciójává és sokak kedvencévé váltak, alig több mint egy évtized alatt. A szakmai díjak és a közönség elismeréseként teltházas koncertek, aranylemezek és többek közt olyan dalok, mint az Átkozott nők, Lehet, hogy eltört, Vidéki sanzon, Színezd újra, a Főnököm, vagy a Pálinka dal jelzik a csapat sikeres menetelését.

A Mező Misi, Kara Misa, Szabó Tibi, Kilián Imi alkotta együttes mozgalmas évet tudhat maga mögött. Tavaly novemberben jelent meg a zenekar ötödik, Belső Égés című nagylemeze, amely rögtön aranylemez lett. Egyre több sikert aratnak határon innen és túl. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy tavasszal egy erdélyi zenei fesztiválon, az év legjobb élő koncertje kategóriában díjat vehettek át.
Egy kiváló billentyűs is csatlakozott a zenekarhoz Lesták Marci személyében, aki a csapat „oszlopos segítője” lett. Játékával az MCL dalok még különlegesebbé váltak.
 
A már hagyományos évzáró nagykoncert esetében egy nem mindennapi produkcióra készül a zenekar. – Olyan lesz ez az este, mint egy változatos utazás, akár az élet. Minden évben igyekszünk kicsit többet és valami újat adni az évközbeni koncerteknél. Eddig sikerült újra és újra felülmúlni az előző évi nagykoncertjeinket, most is ezt szeretnénk. Idén egy színházi díszlettervezővel dolgozunk együtt! Valami igazán extrát, újat szeretnénk mutatni látványban, hangulatban, na meg sok meglepetéssel! - mesélt a december 30-i fellépésről Mező Misi.
 
A rajongók egy felejthetetlen estére készülhetnek az év utolsó előtti napján a Syma Csarnokban. A koncerten elhangzanak a régi nagy MCL slágerek, a közönség kedvenc dallamai, de olyan dalokat is hallhatnak, amiket ritkán játszanak nagy közönség előtt! 
És ami szintén nem hiányozhat: idén is a fővárosba költözik a vidéki hangulat! A délutáni kapunyitáskor helyben sülő disznótoros és természetesen Magna Pálinka várja a rajongókat a koncert előtt.
 
Ez az előszilveszteri buli, minden bizonnyal a legnagyobb év végi bulinak ígérkezik.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. trvať

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. trvať

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. trvať

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. trvať

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky