3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. október 8.

Jubileumi bandák a Tiszaliget Fesztiválon!

Copyright:

Kerek évfordulók jegyében rendezik meg október 22-én Szolnokon a Tiszaliget Fesztivált. A 40 éves Lord zenekar mellett a város egyik legismertebb bandája, az idén 25 éves Lady Macbeth is színpadra áll. Hobo saját bandájával, vagyis Póka Egonnal és Deák Billel közösen szerepel majd Körcsarnokban, és Kárpátia koncertjét is meghallgathatják a kilátogatók.

Kevés városban van olyan pezsgő rockzenei élet Magyarországon, mint Szolnokon: az idén tizedik alkalommal megrendezett április Metal Liget Fesztivál után október 22-én jelentkezik a Tiszaliget Fesztivál, melyen négy országosan ismert rockzenekar szerepel a Körcsarnokban. 
 
Az első fellépő rögtön egy szolnoki zenekar, méghozzá a város talán egyik legismertebb rockbandája. A Lady Macbeth még a nyolcvanas évek közepén jött létre, és idén ünneplik fennállásuk 25. évfordulóját, így ezúttal jubileumi koncertre készülnek a hazai pályán. „Száll az idő, nem változom..” – Ördögi kör című slágerük első sorai ennyi év után új értelmet nyernek: az együttes fiatalos lendülettel repít majd vissza minket a hagyományos power metal legszebb hőskorába.
 
A szombathelyi Lord szintén kerek évfordulót ünnepel idén: éppen 40 évvel ezelőtt kezdték működésüket. Az együttes ennek jegyében járja idén az országot, szeptember közepén pedig nagy sikerrel adtak életmű koncertet Budapesten is. Sőt: pár héttel ezelőtt Gidófalvy Attiláékat még az Emberi Erőforrások Minisztériuma is kitüntette egy miniszteri elismerő oklevél átadásával.
 
A harmadik fellépő Kárpátia, mely az elmúlt évek legsikeresebb nemzeti rock zenekara. A 2003. óta létező együttest Petrás János, a Cool Head Clan egykori basszusgitárosa alapította, s azóta minden évben új albummal jelentkeznek, turnéik révén pedig bejárták szinte az egész Kárpát-medencét, az ország egyik legkeresettebb koncertzenekarává válva.
 
Végül Hobo és Bandája érkezik: Földes László közkívánatra régi Blues Bandes cimborákkal, így Póka Egonnal és Deák Billel közösen áll majd színpadra. Hobo elmondása szerint bár a HBB-nek vége, de ez a formáció tovább viszi a Hobo Blues Band hagyományait, így a Póka Egonnal készült saját dalokat, valamint különböző feldolgozásokat, verseket. A Hobo és Bandájában a Kossuth-díjas Földes és a nemrég Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Póka Egon mellett Póka tanítványai, ifj. Tornóczky Ferenc gitáros és Szakadáti Mátyás dobos, továbbá Fekete Kovács Kornél zenélnek.
 
Program:
17.30 – Lady Macbeth 25 éves jubileumi koncert
19.00 - Lord 
20.30 - Kárpátia
22.15 – Hobo és Bandája. Közkivánatra: Hobo-Bill-Póka Egon együtt a színpadon!
 

Tiszaliget Fesztivál

2012. október 22., hétfő 17 óra

Szolnok Tiszaliget, Körcsarnok

Belépő: elővételben 3500 Ft, a rendezvény napján 3800 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky