Október elsején mutatta be legfrissebb videoklipjét a "Csak Egy Perc" című dallal debütált, No Alibi. Az énekes Kolos, a dobos Bence, és a basszusgitáros Ádám egészen Nagy-Britanniáig utazott, hogy videót készítsenek első angol nyelvű dalukhoz, a The Same-hez.
A rajongók tűkön ülve várták hónapokig, hogy végre teljes egészében elkészüljön a kisfilm. A napokban végre lehullott a lepel, és a The Same klipje felkerült a videómegosztóra, na és persze az együttes facebook oldalán is megtekinthető.
A színes, és fekete fehér árnyalatú klipben a fiúkat végig kísérhetjük London utcáin, illetve még a tengerpartra is leugorhatunk velük. Na, de hogy a sármos fiúk milyen őrültségeket csináltak még Londonban, azt nézzétek meg újdonsült klipjükben.
Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. A continua
A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. A continua
Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. A continua
A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. A continua