3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2012. szeptember 23.

Omega két csatornán egyszerre

Copyright:

Csodás karriertörténete során az Omega szinte mindent elért, amiről egy magyar zenekar csak álmodhat. Mégis, bármilyen meglepő, de a legendás együttes idén október 6-án lép fel először a Papp László Budapest Sportarénában.

A legenda szerint a két iskolai zenekarból alakult banda, az immár új nevét egy koncertplakátról tudta meg. Miután a hangszeres muzsikálást a fiúk ez idő tájt még igencsak tanulgatták, és a kezdeti időket a gyakori tagcserék jellemezték, feltehetően senki sem gondolta volna, hogy épp a legnagyobb magyar könnyűzenei sikertörténet veszi kezdetét. Benkő, Kóbor, Mihály, Laux  mellett már az első években olyan nevek fordultak meg a zenekarban, mint Koncz Zsuzsa, vagy Somló Tamás. A szerzőként is remeklő Presser Gábor billentyűssel és Molnár György szólógitárossal viszont már az Omega első igazi Aranycsapata állt össze.

A bemutatkozó kislemezeik egyike, a „Kiabálj, énekelj”című, egyenesen a Táncdalfesztivál döntőjébe repítette őket, majd nem sokkal később első magyar zenekarként jutottak el a beat őshazájába is. Londoni koncertjüket követően még Eric Clapton és George Harrison gratulációját is bezsebelhették, csakúgy mint a Decca cég lemezszerződését. A példátlan nemzetközi elismerés után a Hungaroton is szerződést ajánlott, melynek eredménye az első Magyarországon napvilágot látott album, a „Trombitás Frédi és a rettenetes emberek” azonnal 100.000 eladott korongot és Aranylemez státuszt ért el.

Tv-show, filmszerepek és a meginduló slágergyártás jellemezte a következő éveket. Megszületett a Tízezer lépés, Petróleumlámpa, vagy a Gyöngyhajú lány. Ez utóbbiból cseh és lengyel utánzatok is készülnek, de feldolgozta az NDK sztárja, Frank Schöbel és később a Scorpions is. A dal díjakat nyert a tokioi Yamaha Fesztiválon és Mallorcán a Barbarella Fesztiválon.

A ’70-es évek elején Debreczeni Ferenc csatlakozott a Benkő László, Kóbor János, Mihály Tamás, Molnár György alkotta formációhoz, ezzel a mai, végleges felállás is kialakult. Ezekben az időkben az Omega már nemzetközi sztárzenekarnak tekinthető. Azóta Európa összes tv-s, rádiós show-műsorát megjárták, a nemzetközi fesztiválokon a legnagyobb világsztárok társaságában szerepeltek. A német, angol, holland, francia, spanyol, finn turnék és megannyi olyan sláger, mint az Ezüst eső, Fekete pillangó, Léna, Babylon, vagy a Hajnali óceán mára egy összetéveszthetetlen zenekari arculatot és pályafutást határoznak meg, melynek sikereit magyar zenekarnak megismételni azóta sem sikerült.

Megszámlálhatatlan arany- és platinalemezük mellett az Omega nevéhez kötődik az első magyar gyémántlemez is ötmillió eladott albumuk után, de a leggrandiózusabb magyar koncertek rekorderei is ők, akár a Kisstadiont vesszük, vagy az egészen példátlan 4 Népstadion-béli szuperkoncertet.

A fennállásuk 50. jubileumát ünneplő most zenekar gőzerővel készül az október 6-i budapesti nagykoncertjére. A próbák javában zajlanak, a tagok minden napjukat a próbateremben töltik, hogy a Papp László Budapest Sportarénában az Omega 50 turné utolsó állomásán is valami egyedit mutassanak a közönségnek. Az erre az alkalomra készülő színpaddal (a banda jellegzetes logójára mintázott színpadi kifutóval), a hang-, fény- és vetítéstechnika segítségével, egy igazán különleges fellépésre számíthatnak az érdeklődők, ahol az elmúlt évtizedek valamennyi slágere felcsendül majd. A bő két órás műsor során egy 60 fős szimfonikus zenekar is folyamatosan a színpadon lesz, és kíséri a klasszikus felállású Omegát.
 
A nagyszabású koncertet 20 kamerával rögzítik, amely az év végén kerül a közszolgálati tévé műsorára. Eddig még soha nem látott módon sugározzák majd a felvételt, hiszen az M1 és M2 csatornákon egy időben, különböző kameraállásokból láthatják a nézők a történéseket! Ezért érdemes lesz majd kapcsolgatni a két csatorna között. ilyen jellegű sugárzást még soha senkinél nem mutattak be.
 
A koncertre a belépők már csak igen korlátozott számban állnak rendelkezésre. A szervezők most nyitották meg az utolsó pár száz helyet tartalmazó szektorokat! Jegyek kaphatók a Broadway Jegyirodákban és az összes ismert jegyárusító helyen.

Omega50
2012. október 6. (szombat), 20:00
Papp László Budapest Sportarén
a
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. More

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. More

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. More

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. More

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky