3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2012. május 9.

Omega először az Arénában! 

Copyright:

Csodás karriertörténete során az Omega szinte mindent elért, amiről egy magyar zenekar csak álmodhat. Mégis, bármilyen meglepő, de a legendás együttes idén október 6-án először lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. A még jelenleg is zajló Omega50 turné lezárásaként nagyszabású, látványos előadással ünneplik meg a tagok a jeles jubileumot. 

  • share
  • kapcsolódó linkek
„Hatalmas sikerrel megy a tavaszi szimfonikus turné, de most októberben, az Arénában mást mutatunk a közönségnek – mondja Kóbor János – szeretnénk egy igazán látványos, meglepetésekkel teli bulival emlékezni az elmúlt 50 évre.
 
A háttérben a szimfonikus zenekar ezúttal már a klasszikus felállású Omegával közösen muzsikál, az elmúlt évtizedek valamennyi slágere különleges hang- és látványelemek kíséretében csendül majd fel. 
 
A legszerencsésebbek egyenesen a „Omegában érezhetik magukat”. Ugyanis a banda jellegzetes logójára mintázott színpadi kifutón belül elhelyezkedők úgy érzik majd, mintha a koncert körülöttük zajlana.
 
Az Omega története:
 
A legenda szerint a két iskolai zenekarból alakult banda, az immár új nevét egy koncertplakátról tudta meg. Miután a hangszeres muzsikálást a Fiúk ez idő tájt még igencsak tanulgatták és a kezdeti időket a gyakori tagcserék jellemezték, feltehetően senki sem gondolta volna, hogy épp a legnagyobb magyar könnyűzenei sikertörténet veszi kezdetét. 
 
Benkő, Kóbor, Mihályi, Laux  mellett már az első években olyan nevek fordultak meg a zenekarban, mint Koncz Zsuzsa, vagy Somló Tamás. A szerzőként is remeklő Presser Gábor billentyűssel és Molnár György szólógitárossal viszont már az Omega első igazi Aranycsapata állt össze.
A bemutatkozó kislemezeik egyike, a „Kiabálj, énekelj”című, egyenesen a Táncdalfesztivál döntőjébe repítette őket, majd nem sokkal később első magyar zenekarként jutottak el a beat őshazájába is. Londoni koncertjüket követően még Eric Clapton és George Harrison gratulációját is bezsebelhették, csakúgy, mint a Decca cég lemezszerződését. Ezután példátlan nemzetközi elismerés után a Hungaroton is szerződést ajánlott, melynek eredménye az első Magyarországon napvilágot látott album, a „Trombitás Frédi és a rettenetes emberek” azonnal 100.000 eladott korongot és Aranylemez státuszt ért el.
 
Tv-show, filmszerepek és a meginduló slágergyártás jellemezte a következő éveket. Megszületett a Tízezer lépés, Petróleumlámpa, vagy a Gyöngyhajú lány. Ez utóbbiból cseh és lengyel utánzatok is készülnek, de feldolgozta az NDK sztárja, Frank Schöbel és később a Scorpions is. A dal díjakat nyert a tokiói Yamaha Fesztiválon és Mallorcán a Barbarella Fesztiválon.
 
A ’70-es évek elején Debreczeni Ferenc csatlakozott a Benkő László, Kóbor János, Mihályi Tamás, Molnár György alkotta formációhoz, ezzel a mai, végleges felállás is kialakult. Ezekben az időkben az Omega már nemzetközi sztárzenekar. Azóta Európa összes tv-s, rádiós show-műsorát megjárták, a nemzetközi fesztiválokon a legnagyobb világsztárok társaságában szerepeltek. A német, angol, holland, francia, spanyol, finn turnék és megannyi olyan sláger, mint az Ezüst eső, Fekete pillangó, Léna, Babylon, vagy a Hajnali óceán mára egy összetéveszthetetlen zenekari arculatot és pályafutást határoznak meg, melynek sikereit magyar zenekarnak megismételni azóta sem sikerült.
Megszámlálhatatlan Arany és Platinalemezük mellett az Omega nevéhez kötődik az első magyar Gyémántlemez is, ötmillió eladott albumuk után, de a leggrandiózusabb magyar koncertek rekorderei is Ők, akár a Kisstadiont vesszük, vagy az egészen példátlan 4 Népstadion-béli Szuperkoncertet.
 
Az október 6-ai jubileumi koncert minden bizonnyal még sok meglepetéssel kecsegtet majd - a tervek szerint  külföldről is várhatók sztárvendégek -, hogy a közös ünneplés a magyar pop-rock nagy veteránjaival a legméltóbb legyen!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Seguir

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Seguir

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky