3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. augusztus 24.

Jubileum: itt az 1000. MAHASZ slágerlista!

Copyright:

Ritka pillanathoz érkeztünk a hazai zenei slágerlisták történetében: a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége a múlt héten publikálta ezredik heti slágerlistáját!

A MAHASZ két legrégebb óta létező listája, az eladási és a rádiós top 40 egyaránt közel 20 éve mutatja a legnépszerűbb előadókat, albumokat, dalokat. (Sőt, a többi lista is mind-mind az 500. hét körül jár, tehát azok is tíz éve készülnek.) Az album TOP 40 darabszámai sokat változtak az évek során, mindkét irányba, cserélődtek a formátumok az LP-től az MC-n át a CD-ig, napjainkban pedig egyre nagyobb teret hódítanak a digitális letöltések. Bár utóbbiak Magyarországon még kissé gyerekcipőben járnak, de örömteli, hogy számos jól működő, kényelmes, olcsó online zenei szolgáltatás közül választhatunk már itthon is, követve a nemzetközi trendeket. És messze nincs még vége a CD-korszaknak sem, hiszen a gyűjtők, az igazi rajongók szeretik továbbra is fizikai formában, a polcon birtokolni kedvenceik albumait.

A rádiós TOP 40 szintén komoly változásokon ment át az elmúlt majd' 20 év alatt: jelentősen megnőtt a Magyarországon működő rádiók száma, s ezek közül egyre többnek a heti játszási listája került bele a listák összesítésébe. Ma már egy nagyon korszerű, nemzetközi hátterű monitorozó rendszer figyeli a jelentősebb rádióállomások műsorát, ismeri fel az azokban elhangzó dalokat, és készít pontos összesítést, listákat, kimutatásokat a játszásokról mind a nagyközönség, mind a zenepiaci és médiaszereplők, hirdetők, stb. számára.

Bármilyen rendszerben, bármilyen aktuális piaci viszonyok között is készüljenek a slágerlisták, az azokon szereplő előadók teljesítménye mindig kiemelkedik a mezőnyből: minden körülmények között megérdemlik a formális elismerést is, hiszen épp a listák bizonyítják, hogy a közönség szereti őket. A MAHASZ zenei slágerlistái a jubileumi héttől már megújult formában, bővített tartalommal, közvetlenül elérhetőek ITT.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky