3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2012. augusztus 20.

A Varga János Project izzítja a hangulatot a Toto előtt

Copyright:

A világ egyik első számú dallamos rockot játszó zenekara, a Toto együttes augusztus 21-én ad koncertet a PeCsa Music Gardenben, ahol a vendége a Varga János Project lesz. A zenekart a Toto menedzsmentje és zenészei választották ki, így nem csoda, hogy a többek között az East együttesből jól ismert gitáros és zenekara izgalommal várja a fellépést, amelyet óriási megtiszteltetésnek tekintenek.

A Toto mindig is azok közé a zenekarok közé tartozott, akik meghatározóak voltak nem csak a közönség, hanem a zenészek számára is. A dallamos, fogyasztható, ugyanakkor kivételesen igényes, egyedi hangzás és hangszeres tudás a legtöbb zenész számára példaképpé tette az együttes tagjait, kiváltképpen a gitáros Steve Lukathert, a billentyűs David Paich-et, de említhetjük Steve és Mike Porcaro-t, Joseph Williams-et, Bobby Kimball-t, Simon Phillipset vagy a fiatalon elhunyt Jeff Porcaro-t is.

„Különleges és egyedi hangzásuk engem is megérintett fiatalon, tetszett, hogy nem az aktuális zenei divatot követik” – mondta Varga János, aki több mint harmincöt éve van jelen a magyar zenei életben, és jegyzik a nevét a világ progresszív rock zenei előadói között is. Több mint húsz lemezt tudhat maga mögött szerzőként és gitárosként, például a három Varga János Project albumot és egy koncert DVD-t, de sokan ismerhetik a legendás East együttes gitárosaként is.


A Toto menedzsmentje, egyeztetve a tagokkal öt hazai zenekar közül választotta ki a Varga János Projectet különleges, másokkal össze nem téveszthető stílusuk és virtuóz hangszeres tudásuk miatt. A koncerten főleg prog-rock szerzeményekből összeállított programot mutatnak be a fiúk, feszes ritmusokkal, magával ragadó hangszeres játékkal.

„Nagyon nagy megtiszteltetésnek érezzük, hogy minket választottak! - folytatta lelkendezve Varga János. - Ez óriási siker egy zenész életében. Sok helyen, sok ezer ember előtt álltam már színpadon a világ minden részén, de most megmondom őszintén úgy izgulunk a többiekkel, mint ahogy talán még soha. Igazi legendákkal állhatunk egy színpadon, és ez nem sokszor adatik meg, sőt sokaknak talán soha.”

A Toto immár 35 éve elismert szereplője a zenei életnek. 1977-es Los Angeles-i megalakulásuk óta legendás karriert futottak be, melyet 17 album több mint 35 millió világszerte eladott példánya fémjelez. Több daluk sikerrel tört a slágerlisták élére is, mint az Africa, a Hold The Line, a Rosanna, az I Won’t Hold You Back és az I’ll Be Over You. Szerzeményeik többsége könnyed, légies hangulatú, ám soha nem fér kétség a magas szintű, sokszínű hangszeres tudáshoz és igényességhez – ez az, ami a rock, a pop és a jazz hatásokat ötvöző Toto zenéjét egyértelműen megkülönbözteti az egyszerű popdalocskáktól. Ezt a tényt mára az együttes leghíresebb dalainak időtállósága is visszaigazolta, hiszen a legnagyobb slágernek számító, ma is ismert Africa idén 30 éves. A dalt tartalmazó Toto IV albummal egy komoly rekordot is felállítottak: elsőként nyertek el 6 Grammy-díjat ugyanazért a lemezért.


A TOTO legutóbb 2006 nyarán játszott Budapesten. A rövid időre feloszlott, majd 2010 óta újra működő zenekar tagságát jelenleg Steve Lukather mellett az alapítástól 2006-ig tag David Paich (billentyűsök, ének), a ’86-ig tag Steve Porcaro (billentyűsök), továbbá Simon Phillips (dobok), Joseph Williams (ének) és Nathan East (basszusgitár) szerepel. 2012-ben a nyár végén, augusztus 21-én tér vissza a legendás csapat Budapestre: a Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadán minden bizonnyal igazi slágerparádéra számíthatunk majd.

„Ma sem unalmas az olyan számokat játszani, mint amilyen az Africa, a Hold the Line vagy az I’ll Be Over You. – nyilatkozta nemrég David Paich az MTI-nek.  – A show teljesen új, tele olyan dalokkal, amelyeket korábban soha nem adtunk elő élőben. Persze időnként fárasztó a próbákon a régi slágerek eljátszása, de amikor a rajongóink előtt tesszük ezt a turnén, mi is élvezzük. Nincs annál felemelőbb, mint amikor azt hallod, hogy a közönség énekli a dalaidat.”

A Livesounds bemutatja: TOTO Live 2012 Tour
2012. augusztus 21., kedd 20:30
Budapest, PeCsa Music Garden
Belépő:
állójegy: 10.900 Ft, a koncert napján 11.500 Ft.
ülőjegy: 13.900 Ft

Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! A continua

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. A continua

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. A continua

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. A continua

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky