3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. július 11.

Cápatámadás a Balatonon

Copyright:

Soerii és Poolek először legjobb barátját, Csirkét veszíti el, majd egy cápa támad rájuk a Balatonon. A két producer és botrányhős úgy gondolta ez kellőképp brutális legújabb videójukhoz: „Az idei nyár brutális, sok minden miatt. Annyi bulink van, hogy szinte az egyikből rohanunk a másikba, és mindeközben brutális mennyiségű piát megiszunk. Brutális tempóban csajozunk, és eszméletlenül jól érezzük magunkat. A hőmérséklet is minket igazol, hiszen ezek a 38 fokok is rendesen kikészítik az embert” - mondta Soerii.

A videóban állandó problémák és támadások zavarják meg a srácok nyaralását. Először kedvencük "Csirke" hullik ki mellőlük. Majd egy piros gumifejű figura is megpróbál merényletet végrehajtani ellenük. A nehéz pillanatokon mindig egy feltűnően csinos hölgy segíti át fiúkat, akivel aztán vidáman partiznak. A sok váratlan merénylet elől végül a Balatonba menekülnek. Ekkor váratlanul egy cápa támad az önfeledten úszkáló zenészekre. Persze a dögös amazon most is a segítségükre rohan egy gumicsónakkal és agyoncsapja a cápát.

Poolek állítja, hogy erre szerepre csak olyan énekesnő jöhetett szóba, aki legalább annyira imád féktelenül bulizni, mint ők. „Az állandó "mentőmellényünk" Míra, aki valóban gyönyörű, így nem véletlenül őt szúrtuk ki ehhez a dalhoz. Mivel rendszeresen más-más énekesekkel dolgozunk és szeretünk új dolgokkal kísérletezni, nem volt kérdés, hogy ebben a lendületes nyári számban egy ilyen tehetséges és vagány csajjal dolgozzunk.”

A "Brutális nyár" című dal és videó már most óriási népszerűségnek örvend, és az összes jelentős hazai fesztiválon bemutatják. A koncertek továbbra is sokkoló erővel taglózzák le azt, aki először látja őket, mert ezek a bulik igazi KÁOSZ SHOWk. A törpe és a Csirke mellett egész alakos nemiszervek és meztelen táncoslányok teszik még látványosabbá a bulikat, valamint bemutatkozik a show új szereplője "Piros" is. Persze a rengeteg hülyeség mellett az őrült bulizás és az eszement vidámság árad a dalokból, na meg a legújabb videóból is.

 



Következő koncertdátumok:
07.15. Zamárdi-Balatonsound
07.20. Hegyalja Fesztivál-DJ. Act
07.25. Zenta(SRB)-Zentai Ifjúsági Játékok
07.27. Debrecen-Campus - DJ. Act
08.03. Csongrád-Körös-toroki Napok
08.04. Balatonfüred-Sun City
08.11. Sziget
08.24. Szeged-SZIN-DJ: Act

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky