A Kobuci kert színpadán május 10-én, csütörtökön ünnepli ötödik születésnapját az új erőre kapott Péterfy Bori & Love Band. Bizony, az Amorf Ördögök tagjaiból alakult Péterfy Bori & Love Band pontosan öt éve, 2007 májusában adta legelső koncertjét.
A Futó utcai, egykori, legendás West-Balkánban megrendezett első Péterfy Bori fellépés óta eltelt években az énekesnő-színésznő zenekara két és fél stúdióalbumot készített (ebből az első platinalemezes, a második aranylemezes lett), több mint kétszáz koncertet adott, szilárd rajongótábort szerzett és a hazai fesztiválok és klubok szinte összes színpadán játszott.
2011 tavaszán a Love Band a frontasszony terhessége miatt egy évre felfüggesztette működését. Borinak tavaly júliusban megszületett Doma nevű kisfia, és idén tavasztól egyelőre visszafogottabb sűrűséggel, de óriási energiákkal újraindult a zenekar. Az A38 hajón két egymást követő napra meghirdetett budapesti visszatérő koncertjeikre már elővételben elfogytak a jegyek. Az ötödik születésnapot ünneplő csapat az idei évben készíti harmadik stúdiólemezét. A készülő dalok egy részét már lehet is hallani a koncerteken. Az ötös szám bűvöletében pedig titokmegosztó szülinapi blogot indítottak...
Az esőnap május 14-e hétfő, jegyek elővételben a Wave lemezboltban kaphatók.
A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább
2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább
Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább
A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább
A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább