3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2012. április 13.

Jön az új Maszkura lemez!

Copyright:

Sorban a harmadik lemezével rukkol elő tavaszra a „sajátos ízű szövegeiről és egyedi stíluskavalkádjáról” ismert alternatív pop-színfolt, a Maszkura és a Tücsökraj. A Sztárzseni című albumuk kicsit komolyabb, érzelmesebb, mint amit a „Pesti nőkhöz szokott közönség” vár majd, de azért az új dalok között is találhatóak olyanok, amelyekre remekül lehet majd mulatni, s természetesen nem hiányozhat az irónia sem a korongról. Az új lemez dalaival a május 3-án az Akváriumban találkozhatnak a rajongók.

Az album 10 új nótát és egy feldolgozást tartalmaz, melyben Lovasi András Szívrablás című dalát értelmezte újra a zenekar . Az eddig népszerű műfaji sokszínűséget megtartva - swing, latin, hip-hop, funk, funk, csárdás, magyarnóta - új színfolttal gazdagítja a banda a zenei palettát: a címadó dalt  a „manele” - román mulatós stílus- ihlette,  persze itt már sajátos felfogásban ismerhetik majd meg a rajongók. Szerepel a lemezen Maszkura egyik legelső rap dala is, a Kényszerrel viselem, amit a zenekar már megalakulásakor játszott, de csak most rögzítette.
 
A már kétszeres Fonogram-jelölt csapat 2007. februárjában jött létre, az énekes- harmonikás-dalszerző Maszkura és négy fiatal zenész összefogásával. Maszkura zenei pályafutását Erdélyben kezdte szülővárosában, Marosvásárhelyen majd 2005-ben költözött Budapestre. „Háborgató Maszkuraként” eddig három szóló rap lemezt készített, majd 2009-ben jelent meg debütáló albumuk a Maszkura és a tücsökrajjal, Szégyentelen címmel. Zenéjük alternatív popzene, mégis egy egyedi mixtúra, melyben helyet kap a swing, latin, hip-hop, funk, sőt még a csárdás is. Felléptek az ország szinte összes klubjában és számos hazai és külföldi fesztiválon. 
 
Lemezeik: Szégyentelen (2009), Kérlek, így szeress, Pesti Nők (EP) (2011) 
 
A felvétel és az utómunkálatok a világszínvonalú felszereltségű Pannónia Stúdióban folytak, s a zenekar láthatatlan hatodik tagja, Szabó Viktor a hangmérnök, aki már két lemezük fölött bábáskodott és élőben is hangosítja a zenekart.
 
Jegyek kaphatók  a www. ticketportal.hu-n és a helyszínen, elővételben. Jegyárak: elővételben  1300 FT,  helyszínen 1500 Ft.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Weiter

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Weiter

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Weiter

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Weiter

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky