3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2012

2012. március 23.

Hosszabb lesz a Heineken Balaton Sound!

Copyright:

Tucatnyi újabb név látott napvilágot a Heineken Balaton Sound idei felhozatalából. Köztük a világ elsőszámú DJ-je, David Guetta, aki már-már rezidensnek számít Zamárdiban, ötödször lép fel a fesztiválon. Érkezik a berlini technoszcéna legismertebb arcának számító Paul Kalkbrenner és ugyancsak élő produkcióval lép színpadra Paul öccse Fritz Kalkbrenner, jön a trance himnuszok holland királya, Sander van Doorn és még sokan mások. Idén először egy nappal korábban nyit a Balaton-parti prémiumfesztivál. A nyitónapon – világsztár DJ-k mellett – a Nagyszínpadon Ákos mutatja be elektronikus zenei produkcióját.

Nincs olyan nagy fesztivál a világon, ahol David Guetta jobban érezné magát, mint nálunk, ezért nem csoda, hogy a világ leghíresebb DJ-jével idén is együtt bulizhatunk Zamárdiban. David Guetta a 2008-as, 2009-es, 2010-es és 2011-es hangfoglaló megapartyja után idén is készen áll arra, hogy újabb fantasztikus bulival folytassa elképesztő soundos sikerszériáját, természetesen headlinerként a Nagyszínpadon. Az idei nyár a Heineken Balaton Soundra hívja a hazai partikörökben nagy sikert arató Berlin Calling című film sztárját, Paul Kalkbrennert. Az európai techno kultúra legaktuálisabb és legfelkapottabb DJ-producere filmbeli - alteregójával ellentétben - sosincs alkotói válságban, hanem épp ellenkezőleg: neve évek óta headlinerként szerepel Németország és Európa legnívósabb elektronikus zenei rendezvényein. Így már teljes az idei Heineken Balaton Sound headliner-sora: Avicii, David Guetta, Paul Kalkbrenner és Björk követi egymást a négy nap alatt. 
 
Az idei Heineken Balaton Sound egy nappal korábban indul: már szerda délutántól birtokba vehetik a rajongók a fesztivál helyszínét, ahol több helyen világsztár és hazai DJ-k celebrálnak megnyitót. A Nagyszínpadon ezen az estén új, elektronikus zenei produkcióját mutatja be Ákos, aki az idei nyáron mindössze három alkalommal lép színpadra. A programban a Bonanza Banzai és Ákos legfontosabb dalai szólalnak meg, 21. századi hangszereléssel.
 

 
Érkezik a Soundra a számos komoly szakmai díjjal kitüntetett holland trance DJ és producer, Sander van Doorn. Karrierje kezdete óta az elektronikus zenei stílusok széles skáláján játszva ontja magából az elementáris trance himnuszokat, melyek szinte kivétel nélkül a legnépszerűbb trackeknek számítanak a műfajban.
 

 
Egy megismételhetetlen családi találkozó helyszíne lesz az idei Heineken Balaton Sound, ahol élőben szólal meg az utóbbi idők legnagyobb techno himnusza, a Sky & Sand Paul Kalkbrenner és öccse jóvoltából, aki bátyjához hasonlóan szintén az elektronikus zenére tette fel az életét. Fritz Kalkbrenner újságíróból lett a kortárs német e-zene és klubélet ismert arca, és miközben a stílusa közel áll testvér zenei zsáneréhez, előszeretettel merít ötleteket hiphopos, house-os, sőt soulos témákból is. Gareth Emery a világ egyik vezető trance DJ-je és producer szintén Zamárdi vendége lesz idén. Ő a műfaj ünnepelt sztárja, kiemelkedő egyénisége, a legnagyobb nemzetközi e-zenei rendezvények, események és fesztiválok állandó fellépője. A Soundra várjuk Maceo Plex Spanyolországban élő amerikai elektronikus zenész-producert is, aki korábban Meatrikként és Mariel Ito-ként alkotva tette le a névjegyét a tech house és a techno világában, mostanság pedig elsősorban a deep house-ra jellemző stíluselemekkel kísérletezik.
 

 
Björk mellett még egy izlandi szuperprodukciót láthat élőben idén a Heineken Balaton Sound közönsége: jön a Gus Gus igényes és csábító atmoszférájú elektronikus tánczenéjével. Szintén itt lesz a Feed Me, ami nem más, mint Jon Gooch, a többek között Spor művésznéven alkotó brit drum'n'bass, dubstep és electro house DJ-producer legfiatalabb, leglátványosabb és legszórakoztatóbb side projektje: profiljához a most leginkább divatosnak számító e-zenei fő és alműfajok, specifikusan a dubstep, a drumstep és a midtempo áll közel. Nina Kraviz remixer, énekes és dalszerző, Moszkva egyik legnépszerűbb szórakozóhelye, a Propaganda rezidense. Rendre telt ház előtt lép a pult mögé péntek esténként, és várhatóan a Soundon is idén nyáron. A Crazy P az egyik legmenőbb és legszórakoztatóbb elektronikus tánczenei produkció, melynek fellépésein az elő hangszerek (gitárok, dobok) is legalább olyan komoly szerephez jutnak, mint a szintetikus-mechanisztikus témák. Legfrissebb anyagukkal, a tizenegy vadonatúj tracket tartalmazó When We Onnal érkeznek a hatodik Heineken Balaton Soundra. Tensnake, azaz Marco Niemerski, a diszkó zene feltámadásának egyik hírnöke, hamburgi DJ-producer. Népszerű arc a német underground elektronikából, aki inspirációt a house és a diszkó hőskorából, valamint a nyolcvanas évek electro-funk őrületének legkomolyabb pillanataiból meríti. És végül a legfrissebb nevek közt ott van Dapayk Solo, azaz Niklas Worgt a német elektronikus zenei élet és a berlini klubok világának markáns figurája, aki eddigi pályafutása számos műfajban kipróbálta magát: a drum'n'bass-től indult, majd a house felé vette az irányt, hogy végül a minimal technoban találjon igazán önmagára a kétezres évek közepén. Bemutatkozó lemeze igencsak figyelemreméltóan teljesített a német eladási listákon, a rangos német techno magazin, a Groove az év albumának választotta, Niklas pedig amellett, hogy az év producere lett, live actjének első osztályú minőségét is díjjal ismerték el ezen a szakmai fórumon.
 

 
Belépőjegyek április közepéig kedvezményes áron kaphatók. A kiemelt jegyirodákban Üdülési Csekkel és SZÉP-Kártyával is fizethetnek a jegyvásárlók. Részletek a Heineken Balaton Sound oldalán.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. július 19.

Ilyen volt idén a Balaton Sound 

Szombaton csaptam a lovak közé és kezdtem meg a Sound hétvégézést. Ezen a napon eljutottam Tinie Tempah-ra, és ahogyan azt már korábbi cikkemben írtam Paul Kalkbrennerre. Aztán  másnap De La Soul-ra, Example-re, és hogy teljessé tegyem a Sound életérzést, Armin Van Buurennel koronáztam meg az aznap estémet.  Tovább

2012. július 18.

Paul Kalkbrenner Sound Calling

Az idei Heineken Balaton Sound egyik legnagyobb fellépője Paul Kalkbrenner volt. Teljesen megfelelt az elvárásoknak, óriási bulit rendezett. A látványelemek minimálisak voltak, de a zene volt a lényeg. Tovább

2012. július 12.

Nem indult jól a Heineken Balaton Sound 

Tegnap este, a fesztivál nulladik napján eső szakította félbe Ákos legfrissebb szintipop produkcióját. Hiába igyekezett kitartani a rajongók és az együttes is, le lettek tessékelve a színpadról, ami a szél és az esőzés miatt életveszélyessé vált.  Tovább

2012. július 11.

A Booka Shade helyett Lenno jön a Balaton Sound-ra

Ma indul a 0. nap: a fesztivál legnagyobb fellépő-helyszínén, a Heineken Nagyszínpadon este a Neo és Ákos lép fel, a Rise FM Arénában pedig egy igazi nemzetközi sztár, Afrojack vár mindenkit a hajnali órákban. Ugyanitt holnap, 12-én a Booka Shade lépett volna fel, de családi okokra hivatkozva lemondta a fellépését, így a német alakulat helyét a finn DJ Lenno vette át. Tovább

2012. július 10.

Balaton Sound: Elfogytak a bérletek

A Heineken Balaton Sound szervezői július 9-én délután 5 órakor jelentették be, hogy a kibocsátható bérletek elővételben elkeltek. A fesztiválra mától csak napijegyek kaphatók, illetve a helyszínen még 1000 db bérlet áll a vendégek rendelkezésére. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky