Tavaszi felrázás - Magashegyi Underground az Akváriumban
A teltházas, szimfonikus MüPa-hangverseny után a Magashegyi Underground tavaszi generál felrázó koncerten táncoltatja meg rajongóit. A zenekar március 16-án, pénteken 21 órától a budapesti Akvárium Klub színpadán régi és új dalait is előadja.
A Magashegyi Underground február 24-én adta a pályafutása eddigi legzeneibb koncertjét a budapesti Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A fantasztikus hangulatú, teltházas hangversenyen a közönség többször is visszatapsolta a szimfonikusokkal, ütőhangszeresekkel és kórussal kiegészült zenekart.
- Minden koncertünk fontos, de ez volt az eddigi legnagyobb kihívás az életünkben. Nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk, a Facebook-on sokan gratuláltak és úgy vettem észre, hogy a közönség jól fogadta az új dalokat is. Sokan érdeklődnek a dalszövegek iránt, és nekem külön öröm, hogy azok után a versek után is, amiket a dalok között valamilyen verbális kommunikációként használtam. Ez a fellépés újabb lendületet adott nekünk a készülő nagylemezhez, és azon is gondolkodunk, hogyan tudnánk továbbvinni ezt a szimfonikus hangulatot a vidéki nagyvárosokba – mondta Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője.
A zenekar azokra is gondol, akik táncolnának egy jót, vagy együtt énekelnék velük a refréneket. A Magashegyi Underground a hosszú hétvége második napján, vagyis március 16-án, pénteken 21 órától a budapesti Akváriumban várja egy nagy tavaszköszöntő buliba az embereket.
- A nevünk is a kétpólusú világjárás felé irányít, ezért most a MüPa után az Akváriumba lépünk fel. Nekünk az a legnagyobb kihívás, hogy mindig legalább két ilyen távoli pont között mozoghassunk, mert így érezzük igazán szabadnak magunkat. Más lesz ez a koncert, új, mint mindegyik tavasz, és lényegét tekintve reméljük, különleges is- tette hozzá Bíborka.
A Magashegyi Underground budapesti koncertjére a jegyek elővételben 1000, a koncert napján és az Akváriumban pedig 1200 forintba kerülnek.
A zenekar a héten még két városban, március 9-én (pénteken) Kiskunfélegyházán, másnap pedig Győrben lép fel.
Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. A continua
A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. A continua
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. A continua
Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. A continua
A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. A continua