Ákos a készülő szintipop-album első dalát a tervek szerint 2012. április 12-én, csütörtökön mutatja be. A dal címe ELŐKELŐ IDEGEN, elérhető lesz a digitális zeneáruházakban, pl. az iTunes-on, és megjelenik maxi CD-n is. A dal albumverziója mellett zseniális remixek színesítik a képet. Ugyanezen a napon debütál majd az új dal klipje is.
Egy év koncertszünet után teljesen megújult produkcióval tér vissza a színpadra Ákos. A több mint két évtizede töretlen pályájú dalszerző-előadó igazán izgalmasnak ígérkező elektronikus előadást állít színpadra, amely - vadonatúj dalok mellett - a nagy slágereket és áthangszerelt repertárdarabokat vonultat fel komoly látványtechnika kíséretében. A “2012-es szintirock” koncertprogram az idei nyáron mindössze három alkalommal (!) áll színpadra: először a 20. VOLT Fesztiválon láthatja majd a nagyérdemű. A jubileumi Sziget nulladik napján pedig bővebb repertoárral, az év egyik legnagyobb magyar zenei eseményeként, egész estés, önálló Ákos-koncert várja a közönséget.
Ákos egyedülálló karrierrel büszkélkedhet: a Bonanza Banzai kultuszzenekar alapító-frontembereként szerzett hírnevet, a csapat feloszlását megelőzően indult szólópályafutása pedig a korábbinál is tartósabb sikertörténet lett. Ákos nevéhez rekordszámú arany- és platinalemez, rengeteg szakmai- és közönségdíj, számos teltházas arénakoncert, mindenki által ismert slégerek, valamint lelkes és kitartó közönségszeretet fűződik. Eddigi pályafutása során koncertezett szintetizátorkísérettel, dörgedelmes rockzenekarral és vonóskarral is, játszott sportcsarnokokban és színházi körülmények között egyaránt, mindig hatalmas sikerrel. Legutóbb tavaly májusban a Budapest Sportarénát töltötte meg A katona imája című műsorával.
A hamarosan bemutatkozó, nagyszabású elektronikus projekt az új dalok mellett a legizgalmasabb Ákos- és Bonanza-szerzeményeket vonultatja fel teljesen megújult formában. “Az új projekt elektronikus, szintis hangvétele remek játéklehetőség: egyszerre nosztalgikus, brutális és vicces” - ad némi betekintést Ákos, aki elmondta azt is, hogy több mint egy év munka áll a “2012-es szintirock” produkció mögött, amelyet először a VOLT közönsége láthat idén június végén. “A hazai fesztiválok közül elsőként a VOLTon léptem színpadra 2004-ben. Szinte már hazajárok ide, a közönség mindig nagy szeretettel fogadott. Volt olyan műsorunk, amellyel két egymást követő évben is felléptünk Sopronban. Nem véletlen, hogy 2012-ben éppen a VOLT Fesztiválon mutatkozik be az új produkciónk” - vall VOLTos kötödéséről Ákos.
Első alkalommal lép színpadra Ákos a Szigeten önálló produkcióval. ”Az első Magyar Dal Napján már játszottam korábban, de önálló előadásunk itt még nem volt: izgalmas kihívás lesz 24 év koncertezés után a Sziget nyitónapján egy nagyszabású előadással debütálni a fesztivál nagyszínpadán. A nyáron ez lesz a leglátványosabb, leghosszabb koncertünk, nagyon készülünk erre a produkcióra” – tudtuk meg Ákostól, aki egyelőre nem is árult el többet erről a koncertről, csupán annyit, hogy a hamarosan bemutatkozó, elektronikus produkcióban a kísérőzenekar is átalakult: két évtized után újra trióban láthatjuk zenélni, ezúttal Lepés Gábor szintetizátoros és Bánfalvi Sándor dobos kíséretében.
A harmadik nyári Ákos-koncert időpontját csak később jelentik be, de az már biztos, hogy Ákos április 12-én mutatja be a készülő album első új dalát és az ahhoz készült klipet is.
Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. trvať
Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. trvať
„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. trvať
Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. trvať
A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. trvať