Ha a zenét és koncerteket kedvelő ember olykor nem árt, ha körbetekint az egykor és jelenlegi kedvenc zenekarainak a honlapján, hiszen olykor nagy örömet okozhatnak. Most a Dead Can Dande lepett meg, hiszen a honlapjuk szerint 2012. október 12-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.
Az 1981-ben Ausztráliában alakult neoklasszikus duó, kultikus zenekarrá hatalmasodott, a világ minden pontján, így Magyarországon is. 9 nagylemezt adtak ki – ebből egy koncertlemez - és több száz koncertjükön a különleges hangzásvilág, valamint a megfoghatatlan éteri hangulat jellemezte az előadásukat. A zenekar két tagja, Brendan Perry és Lisa Gerrard hosszú és sikeres pályafutásukat 1998-ban zárta le, de 2005-ben újra összerakták a Dead Can Dance-t, és a jelek szerint 2012 nyarán egy vadonatúj nagylemezt ad ki a nagyközönség számára.
Minden bizonnyal ennek a lemeznek a farvízén indít idén turnét, amelyben egész Európát bejárják, így ennek keretében 2012. Október 12-én Budapestre, a Papp László Sportarénába is ellátogatnak egy koncert erejéig, a hivatalos Dead Can Dance honlap szerint.
Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. trvať
Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. trvať
Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. trvať
A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. trvať
Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. trvať