3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2012. február 23.

Meglepetésekkel készül 200. koncertjére a Belmondo

Copyright:

A Belmondo zenekar ajándékokkal, meglepetésekkel és vendégművészekkel várja a rajongóit pályafutása 200. koncertjére március 2-án, pénteken Budapesten. A közönség egy jó hangulatú, táncolós bulira számíthat a Szeparé Bisztróban.

Pályafutása kétszázadik koncertjéhez érkezik március 2-án a Belmondo. Az eltelt idő alatt a zenekarnak négy stúdiólemeze és egy EP-je jelent meg, amelyekről számos slágert folyamatosan játszanak a rádiók, és a csapat visszatérő vendég a legfontosabb nyári fesztiválokon. 
 
- Sok kedves emlékem van, de mind közül a legfontosabb, hogy tavaly együtt léphettünk fel az MR Szimfonikus Zenekarral a Szigeten és decemberben a Cipősdoboz Aréna Koncerten. Csodálatos, felemelő pillanatok voltak ezek, számomra pedig egy gyerekkori álom vált valóra – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo dalszerző-frontembere. 
 
A Belmondo életében fontos állomás a 200. koncert, amit a zenekar ajándékokkal és meglepetésekkel hálál meg a rajongóknak. A közönség március 2-án, pénteken 21 órától egy hamisítatlan táncos buliba csöppenhet a Nyugati pályaudvar melletti Eiffel téren, a Szeparé Bisztróban. A koncert egyik különlegessége, hogy a dalokban közreműködik az összes zenész, akik a kezdetek óta megfordultak a zenekarban, így Pulius Tamás, Temesi Bertalan, Kottler Ákos és Szakadáti Mátyás játékát is hallhatja a közönség. Ugyancsak színpadra lép a tehetséges beatbox előadó, Jammal, aki nagy sikert aratott a Belmondo novemberben megjelent, Mikor című albumának lemezbemutató koncertjén, valamint feltűnik majd egy meglepetésvendég is. A Belmondo ajándékokkal is kedveskedik a jubileumi koncert látogatóinak. Minden rajongó maxi CD-t kap ajándékba a belépőjegy mellé, aki pedig a helyszínen vásárolja meg a Mikor című nagylemezt, az egy limitált példányban nyomott pólót is hazavihet. Akik pedig pólót vesznek a koncerten, azok egy speciális Belmondo-albumot kapnak ajándékba.
 
A 200. koncert alkalmából megújult a Belmondo honlapja és Facebook oldala is, ahol az érdeklődők klipeket, fotókat, híreket és naprakész információkat találhatnak. A zenekar a következő hónapokra számtalan felkérést kapott, így folyamatosan járja majd a vidéki nagyvárosokat. Márciusban a rajongók Cegléd, Debrecen, Kazincbarcika, Eger, Kiskunfélegyháza, Szeged és Sopron egy-egy klubjában táncolhatnak a Belmondo zenéjére. 
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Weiter

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Weiter

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Weiter

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Weiter

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky