3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2012. február 20.

Magashegyi Underground szimfonikus

Copyright:

Javában tartanak a Magashegyi Underground új nagylemeze, az Ezer nap felvételei. A szimfonikus nagyzenekar, az ütőegyüttes és a kórus stúdiófelvételei után a következő hetekben rögzítik a dalok teljes változatát. A Magashegyi Underground február 24-én a budapesti Művészetek Palotájában mutatja be az új lemezt a közönségnek.

A Magashegyi Underground novemberben csaknem ötven zenésszel állt színpadra a MüPában, ahol a közönség újragondolt formában hallhatta a legnagyobb slágereket és ritkábban játszott szerzeményeket. A pozitív fogadtatás után a Magashegyi Underground tagjai úgy döntöttek, hogy idén szimfonikus nagylemezt készítenek. 
 
- A novemberi koncert tapasztalata az volt, hogy létező dalainkba szervesen be tud épülni a szimfonikus hangzás. A mi esetünkben azonban nemcsak egy-egy szokványos átdolgozásról van szó, mert az egész együtt él és válik zenévé, gesztussá harmonikusan együttmozogva, mint a jobb és a balkéz. Az Ezer nap című új nagylemezünkön többnyire új dalok szerepelnek majd, de helyet kap néhány régebbi sláger, például a Metróhuzat és a Rongyolódó szimfonikus változata is. Úgy éreztük, hogy ezek a dalok még teljesebbé váltak ezzel a hangszereléssel – mondta Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője. 
Az Ezer nap lemezbemutató koncertjét február 24-én a budapesti Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tartja a Magashegyi Underground. Az albumon és a koncerten is közreműködik a Talamba Ütőegyüttes, a Harmónia Garden Orchestra és a Discantus énekegyüttes.  
 
- Akik ott voltak novemberben, azok számára is teljesen új, más és még különlegesebb lesz ez a koncert, hiszen folyamatosan kísérletezünk és keressük a nem szokványos megoldásokat. Ha létezik egyáltalán olyan, hogy hagyományos Magashegyi-stílus, akkor az mindenképpen a maga után hagyott érzetben keresendő. A szimfonikus lemezbemutatón még teljesebb, erőteljesebb élményt szeretnénk adni - tette hozzá Bocskor Bíborka.  
 
A Magashegyi Underground lemezbemutató koncertjére már kaphatóak a belépők az interneten és a Művészetek Palotája pénztárában.  
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Continuer

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Continuer

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Continuer

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Continuer

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky