A szétszakadt Szabó Balázs Band zenészeinek közleménye
Volt egy szépreményű zenekar. A barátság kötelékeiből nőtte ki magát és hihetetlenül dinamikusan jutott el az egyre nagyobb számú hallgatósághoz. Ennek természetesen rengeteg munka és oda adás volt az ára, valamint egy olyan koncertszervező is kellett, aki nagyon jó szakemberként állt helyt a zenekar mellett. Sok lehetőséget teremtve a banda számára.
A ”zenekar első felsírása” a hónapokon át tartó közös munkával telt. Sok éjszakai próbán át születtek meg a dalok. Szabó Balázs egyéni hangvételű és már sokszor bizonyított szerzeményeinek közös hangszerelése és az első lemez kiadása, a pénzügyi háttér megteremtése, stb. Mind a közös gondolat és erőfeszítés eredménye volt. A barátság és a bizalom jelentette az alapját az összes mosolynak a színpadon és a nézőtéren is. Sok mindenről lemondott ez a pár ember a Szabó Balázs bandája sikereinek érdekében. Ez persze rengeteg örömmel járt és természetesen a közönség soraiból áramló hihetetlen energiákkal is.
2012. január 17.-én kedden egy zenekari találkozó keretein belül, Szabó Balázs bejelentette: sem a koncertszervezővel sem a zenekarral nem tud a jövőben együtt dolgozni. Emiatt elég nagy alkotói válságban is van. Nem tudja mit fog hozni a jövő és azt sem, hogy hogyan tovább.
"Próbáltunk részletesebb magyarázatot kérni, de nem kaptunk." A három éves munka és barátság pár mondatban megfogalmazott kis lezárást kapott.
Másnap délután (nem egészen egy nap leforgása alatt) kiderült egy Balázs által kiadott nyilatkozatból, hogy Szabó Balázs már egy új zenészekből álló csapattal kívánja előadni a kiadott SZBB lemezek dalaiból álló Szabó Balázs bandája koncert műsorát.
Ekkor természetesen felszínre törtek az elkeseredettség hangjai is. Egy álom megvalósulása szerte foszlott mindenkiben. A közönség sem tudta ezt értelmezni, a zenekar sem. Egy újabb igazolása annak, hogy bármelyik pillanatban meg történhet egy óriási lépés előre, vagy akár hátra kettő is….
Köszönjük mindenkinek az időt és figyelmet. Azt, hogy elkísérte ezt a pár embert szeretettel és őszinteséggel az eddig vezetett úton. Valamint előre is köszönjük a bizalmat a jövőre nézve….
Szabó Balázs bandájának tagjai közül páran terveznek egy újabb produkciót színpadra állítani melynek munkacíme, egyelőre: Lexebb. Természetesen más lesz minden, mint ami volt az elmúlt 3 évben, de a hangulatot és a mosolyt megőrizzük. Készülnek a felvételek, ezeket a tervek szerint már márciusban hallhatjátok.
Üdvözlettel: Rostás Ottó, Fekete Dezső, Szegedi Attila, Inoka Győző, Szabó János
A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább
Filo, új albuma nemrégiben jelent meg, és már most izgalmas várakozás övezi a következő eseményt: első önálló koncertjét 2025. február 8-án, az Akvárium Klubban. Tovább
Több tonnányi tárgyat ajánlottak fel a Vad Fruttiknak a rajongóik, miután az együttes felhívással fordult hozzájuk. Likó Marciék MÉLY címmel országszerte koncerteket adnak kulturális központokban, színháztermekben, és a fellépésekhez a rajongóktól kértek színpadi elemeket, kiegészítőket. A fotelek, szobanövények és lámpák mellett érkezett pár meglepő felajánlás is, például egy Pannónia motor és egy páncéltőkés zongora. Tovább