3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. január 13. | bognarp

Elhunyt Bernáthy Sándor

Copyright:

Elhunyt Bernáthy Sándor (1949-2012). Kéthónapos betegség után, élete 63. évében elhunyt a magyar zenei élet egyik meghatározó alakja, a Munkácsy- díjas Bernáth Sándor, az A.E. Bizottság alapító tagja.

A képzőművészetből lett zenész, 1980-ban alapító tagként vett részt a magyar újhullám egyik kulcsfontosságú zenekarában az A.E. Bizottságban. Később számos magyar avantgárd zenekarban is megfordult (Matuska Silver Sound, Doktor Újhajnal Női Lépték, Konnektor).
 
Az avantgárd képzőművészet jegyében készített plakát- és lemezborítóterveket az ős-Bikini, Beatrice zenekaroknak. Az 1993-as Love Parade hatásaként hozta létre fiával az első magyarországi live actet, a Bernáthy & Sont, mellyel egészen haláláig fellépett a hazai elektronikus zenei eseményeken. Love Barikád néven szervezte meg a Sziget első technósátrát a kilencvenes évek első felében, valamint nevéhez köthető a Supersonic és a Vörös Yuk & Kék Yuk klubok megalapítása. 2011-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. Halálával a hazai elektronikus zenei élet és a magyar techno ősatyját, fáradhatatlan harcosát veszítette el a kortárs művészvilág.
 
Nyugodj békében!
 
bognarp
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky