Már-már hagyományosan, immáron harmadik alkalommal búcsúztatja együtt az óévet az Óriás és a Turbo zenekar a Corvintetőn. Mindenki menjen szépen bólogatni, táncolni, mert a két banda kilövi a tárat az tuti.
A rock kétféle felfogását képviselő zenekar (ahogy Vigh Dávid, a Turbo gitárosa fogalmazott: az Óriás a szívre, míg a Turbo inkább a tudatalattira hat) remek évet tudhat a háta mögött: A Turbo megjelentette Lost Measure c. második nagylemezét, valamint remek hangulatú kisfilmet készített a Kodály-Method alkotóival és a Waldorf kórussal City of Satellites c. dalukra. Az Óriás egy 5 számos EP-t jelentett meg Gondalapos címmel, amihez rendkívüli módon egyből két klipet is forgatott, amelyek szervesen kapcsolódnak és össze-összefonódnak. A koncertek után a Fish! zenekar nagydumás frontembere, Kovács Krisztián aka Senior Hal, valamint Pándi Balázs aka Rabbi Williams cserélgeti a korongokat, amíg őssze nem dől a ház.
III. ÓRIÁS-TURBO évzáró nagykoncert + Senior Hal, Rabbi Williams
A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. trvať
2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. trvať
Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. trvať
A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. trvať
A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. trvať