Tagjai: Barta Zsófi (ének, vokál), Farkas Péter (dob, billentyűs hangszerek, vokál), Gál Lajos (gitárok).
2006 tavaszán alapított miskolci együttes. Zenéjükben korszerű, elektronikus hangszerelésben születnek újjá a magyar népdalok – letisztult, női énekhangra támaszkodó, többszólamú vokállal. Előadásaik rendkívül látványosak, a legapróbb részletekig kidolgozott, művészi szintű hang-, és fénykompozíciókkal, tánccal, gyerekkórussal, igényes koreográfiával. A zenével tökéletes összhangban látható háttér-animáció lenyűgöző hatást ad az időnként meglepő zenei ötleteket felvillantó produkciónak – kétségkívül új színt jelent a Holdviola a XXI. századi magyar popzene 2006 utáni éveiben…
A Holdviola megálmodója Péter volt, aki először egy virtuális zenekar összehozásán és egy látványos színpadi előadás megvalósításán gondolkozott. Az első dalok kidolgozását 2005 – ben kezdte el. Ekkor már ugyan ismerte Zsófit, de különleges énekhangját még nem. Egy jazz klubban halotta először énekelni. Előadásmódja, színpadi megjelenése és kisugárzása azonnal elvarázsolta, és rögtön tudta, hogy a megálmodott virtuális zenekar ötletét elveti, Zsófival közösen kell tovább folytatniuk. Péter tovább építve a produkciót társakat keresett.
Megmutatta a már Zsófival közösen rögzített demo felvételeket, további zenei ötleteit Lajosnak, akivel már több mint 20 éve ismerték egymást. Lajos így gondol vissza erre: "Ahogy megszólalt az első dal, rögtön elindult a libabőr. Aztán jött a második és a harmadik és a borzongás folytatódott. Ritkán van rám zene ilyen hatással. Peti zenei ötletei nagyon tetszettek és Zsófi hangja egyszerűen lenyűgözött. Csodálatos népdalaink feldolgozása ebben a zenei környezetben teljesen rabul ejtett. Nem sokat gondolkodtam a felkérésen, azonnal igent mondtam.”
Immár együtt kezdenek bele egy nagyszabású színpadi műsor kialakításába. Hamarosan csatlakozik hozzájuk az országos hírű Szinvavölgyi Néptáncműhely. Maródi Attila és Kiss Anita munkájának köszönhetően megszületnek a gyönyörű tánckoreográfiák, amelyben 20 táncos működik közre. Ezzel együtt elkezdődik a látványtechnikai elemek kidolgozása is. A produkcióhoz állandó technikai stáb csatlakozik. 2009 tavaszán elkezdődnek az első Holdviola nagylemez felvételei. A korongból kimásolt 4 dalt tartalmazó maxi 2009. júl. 27-én lát napvilágot „Bánat utca” címmel, a WM Records független hanglemezkiadó gondozásában. A „Bánat utca” című dal néhány hét alatt a Mahasz hivatalos kislemez listájának első helyére kúszik fel, majd hamarosan eléri az "Arany kislemez" minősítést. A zenekar bemutatkozó albuma hónapokon keresztül az eladási listák élén szerepel, rövid idő alatt arany-, majd platinalemez lesz. 2010-ben több mint 50 élő fellépésen több 10000 embert ér el a produkció Magyarországon és a szomszédos országok magyarlakta településein egyaránt. „2009 nyarán kezdték játszani a hazai rádiók „Bánat utca” című dalukat, ez néhány hét alatt az ország egyik kedvence lett, s - mint az a 2010-es év végén már meglátszott a zenei valóságshow-műsorok zenei kínálatában - új divatot teremtett, az elektronikus folk/dance új erőre kapott a hazai könnyűzenei életben.
Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Tovább
Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább
A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább
Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább
A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább