3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. december 9. | -gabriella-

Apró lépés az új felé – Vad Fruttik új videóklip 

Copyright:

December 7-én debütált a Vad Fruttik legújabb klipje, mely az Üvegszilánkkal című dalukhoz készült. Az anyagot most is az Art Vader produkció készítette, a rendező ismét Kiss Norbert Ádám volt. A koncepció pedig az újhullám. Likó Marcell mesélt nekünk az alkotói folyamatról, és a videó elkészítésének hátteréről. Nézzétek meg!

A Vad Fruttik legújabb videóklipje igencsak érdekes vizuális anyag. Első ránézésre szép, de többszöri megtekintés után előjönnek a mélyebb tartalmak is, és ehhez még a szöveget sem kell szó szerint értelmezni. Marcell elárult nekünk egy-két dolgot a klippel kapcsolatban:
 
„A honlapunkon a hírben szerepel, hogy tavaly decemberben álltunk neki a forgatásnak, de ez nem azt jelentette, hogy az elmúlt évben csak ezen dolgoztunk. Tulajdonképpen azért tartottak eddig a munkálatok, mert egy éve ez idő tájt volt a Nem hiszek premierje, és nem akartuk „agyonütni” egy új videóval. Mondhatni előre dolgoztunk. Amikor úgy éreztük, hogy érdemes lenne összerakni a klipet, akkor egy előzetes vágás után realizáltuk, hogy kevés a nyersanyagunk. Azonban így szerencsénk is volt, mert az eltelt idő alatt változott a koncepciónk, ezért egy újabb etap rögzítése után „találtunk rá” a klip valódi főszereplőire: a tárgyakra. 
 
A koncepció kialakításánál engem leginkább a magyar újhullám inspirált – ezen belül például Gaál István: Sodrásban című filmje, és Makk Károlytól a Szerelem – hasonló hangulatot szerettünk volna visszaadni a klipben is. Lehetőségeinkhez, és tehetségünkhöz mérten próbáltunk egy letisztultabb, egyszerűbb összképet kialakítani, bonyolult cselekményvezetés nélkül. Egyébként az első ötletek között az is szerepelt, hogy fekete – fehérben forgassunk, de aztán mégis a színes „film” mellett döntöttünk, mert úgy éreztük, hogy a színek nagyobb  kifejezőerőt kölcsönöznek, mivel a részletek így jobban érvényesülnek. 
 
A választásunk azért esett pont az Üvegszilánkkal-ra, mert elérkezettnek láttuk az időt, hogy  legyen egy szerelmes dalhoz is klipünk. Eddig erre ugyanis nem volt precedens. Elég kevés „igazi” szerelmes számot írok, úgy éreztem, hogy ezt érdemes filmre álmodni.”
 

 
-gabriella-
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky