December 7-én debütált a Vad Fruttik legújabb klipje, mely az Üvegszilánkkal című dalukhoz készült. Az anyagot most is az Art Vader produkció készítette, a rendező ismét Kiss Norbert Ádám volt. A koncepció pedig az újhullám. Likó Marcell mesélt nekünk az alkotói folyamatról, és a videó elkészítésének hátteréről. Nézzétek meg!
A Vad Fruttik legújabb videóklipje igencsak érdekes vizuális anyag. Első ránézésre szép, de többszöri megtekintés után előjönnek a mélyebb tartalmak is, és ehhez még a szöveget sem kell szó szerint értelmezni. Marcell elárult nekünk egy-két dolgot a klippel kapcsolatban:
„A honlapunkon a hírben szerepel, hogy tavaly decemberben álltunk neki a forgatásnak, de ez nem azt jelentette, hogy az elmúlt évben csak ezen dolgoztunk. Tulajdonképpen azért tartottak eddig a munkálatok, mert egy éve ez idő tájt volt a Nem hiszek premierje, és nem akartuk „agyonütni” egy új videóval. Mondhatni előre dolgoztunk. Amikor úgy éreztük, hogy érdemes lenne összerakni a klipet, akkor egy előzetes vágás után realizáltuk, hogy kevés a nyersanyagunk. Azonban így szerencsénk is volt, mert az eltelt idő alatt változott a koncepciónk, ezért egy újabb etap rögzítése után „találtunk rá” a klip valódi főszereplőire: a tárgyakra.
A koncepció kialakításánál engem leginkább a magyar újhullám inspirált – ezen belül például Gaál István: Sodrásban című filmje, és Makk Károlytól a Szerelem – hasonló hangulatot szerettünk volna visszaadni a klipben is. Lehetőségeinkhez, és tehetségünkhöz mérten próbáltunk egy letisztultabb, egyszerűbb összképet kialakítani, bonyolult cselekményvezetés nélkül. Egyébként az első ötletek között az is szerepelt, hogy fekete – fehérben forgassunk, de aztán mégis a színes „film” mellett döntöttünk, mert úgy éreztük, hogy a színek nagyobb kifejezőerőt kölcsönöznek, mivel a részletek így jobban érvényesülnek.
A választásunk azért esett pont az Üvegszilánkkal-ra, mert elérkezettnek láttuk az időt, hogy legyen egy szerelmes dalhoz is klipünk. Eddig erre ugyanis nem volt precedens. Elég kevés „igazi” szerelmes számot írok, úgy éreztem, hogy ezt érdemes filmre álmodni.”
Bakelit formájában jelent meg a Belmondo legújabb zenei anyaga, amelyen az utóbbi 2-3 év Czutor szerzeményei és négy vadonatúj dal hallható. Petőfi születésének 200 éves évfordulója előtt tisztelegve a költő három versét is megzenésítette a zenekar, sőt az album címét is („Királyok kutyái”) az egyik Petőfi vers, „A kutyák dala” adta. További érdekesség, hogy két zenei kollaboráció hallható rajta. A lemez első dala („A fákról a formád jut eszembe”) Volosinovszky György színész és a Belmondo közös szerzeménye, előadása. Az utolsó szám pedig egy Müller Péter Sziámival közös darab, a „Lakik bennem egy kisgyerek”. Tovább
Felismerjük, ha van ember a dal mögött, de azt már nehezen, ha MI-t is használtak hozzá. Meglepő eredménnyel zárult az Artisjus MI-dalfelismerő kísérlete. Tovább
A „Világot cserélek” az év talán legdrámaibb videoklipje, melynek középpontjában a háború, mint korunk rémséges és evidenciaszintre emelt létélménye áll. A dal Pajor Tamás tollából indult, majd Molnár Tamás refrénjeivel nyerte el végleges formáját. „A képi anyag egy disztópikus világot fest, tele utalásokkal. Tovább
Bevált csapaton ne változtass, tartja a mondás, és jelenleg nincs csapat a magyar könnyűzenében, amely jobban bevált volna, mint Azahriah és DESH párosa: 2022-ben a magyar streamelők kettejük közös dalát, a Pullupot hallgatták meg a legtöbbször az NMHH hivatalos statisztikái alapján – mintegy 6,5 milliószor. És ez csak egy a duó számos rekordja közül. Tovább
A klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó The Trousers srácairól legutóbb akkor adtunk hírt, amikor gőzerővel készültek közép-európai turnéjukra. A csapat azóta Csehország első számú punk-rock’n’roll produkciójával, a Degradace formációval karöltve négy országban zenélt a helyieknek, például Bécs, Trencsén, Prága, valamint Jindrichuv Hradec városaiban. A „Monarchy Madness II.” turné nagy sikerrel dübörgött minden állomásán, így jövőre megrendezésre kerül a harmadik felvonása. Tovább