3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2011. november 23.

Gyönyörű énekesnővel startol a KFT decemberi Ufója

Copyright:

Sárközy Fanni vendégszereplésével kezdődik a KFT decemberi 28-i nagykoncertje. A tehetséges zongorista és énekesnő, aki éppen annyi idős, mint a zenekar, saját feldolgozásában adja majd elő az Arénában az együttes dalait.

Bornai Tibor, a zenekar billentyűse kérte fel Fannit, indítsa el a koncertet különleges KFT feldolgozásokkal. A Mrs. Colombo és a Mizar nevű formáció művésze örömmel mondott igent a megtisztelő felkérésre, annak ellenére, hogy nagyon nehéz feladat egyedül, egyetlen billentyűs hangszerrel kiállni az Aréna közönsége elé. 
 
- Az egyik zenész barátom mutatott egy lemezt, amelyen Fanni zongorázott és énekelt. Csodálatosan muzsikál, ennek ellenére a szélesebb közönség még nem annyira ismeri a nevét. A decemberi nagykoncerten különleges KFT feldolgozásokkal lép majd színpadra az Arénában. Egyedül kiállni egy koncerten a közönség elé óriási feladat, még akkor is, ha egy ilyen gesztenyebarna kicsi lányról van szó. – mondta el Bornai, aki biztos benne, hogy Fanni különleges feldolgozásai közönségüknek is elnyerik tetszését.
 
Sárközy Fanni egyidős a zenekarral, sőt, azokban a napokban született, amikor az együttes próbálni kezdett.
 
- „Mindig is nagyon szerettem a KFT zenekart, emlékszem gyerekkoromban sokat hallgattuk otthon a Bábu vagy című kislemezt. Különleges, misztikus kapcsolatom is van az együttessel, ugyanis akkor alakultak, amikor én megszülettem. – mesélte Fanni – Nagyon izgatottan várom a koncertet, 145 dalból kellett kiválasztanom egy húsz percre való csokrot. Emiatt most sok új kedvencem lett, rengeteg friss szerelem kezdődött, de talán a Tea, a Siker, Pénz, Csillogás, az Afrika és a Balatoni nyár áll legközelebb a szívemhez. – tette hozzá a csinos művésznő. 
 

KFT Ufóshow nagykoncert:

2011. december 28., Papp László Budapest SportAréna

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Weiter

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Weiter

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Weiter

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Weiter

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky