3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. október 30.

Az 2011-es Folkbeats Junior Prima Díjasa

Copyright:

Guessous Majda Mária a Folkbeats népzenei kategóriájának győztese Junior Prima 2011 Díjas! 1988-ban született félig magyar, félig marokkói családban. Tíz éve foglalkozik magyar népzenével, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszakán végzett, török és magyar autentikus népzenét játszik.

- A népzenén keresztül összekötő „híd” szeretnék lenni a különböző emberek és kultúrák közt. Valahogy efelé vezetett minden út, s ahogy haladok ezen az úton, egyre erősebb bennem, az az érzés, hogy az élet és az ének természetességét a népdalokon keresztül tudom leginkább megélni és kifejezni, remélve azt, hogy ezzel nem csak én, hanem mások is szárnyra kapnak. – mondta Guessous Majda Mária.
 
- Elmélyültsége, mélysége, líraisága, kiforrottsága egészen rendkívüli. – véleményezte Marton László, Sziget Fesztivál világzenei nagyszínpadának főszervezője.
 
Debütáló albumának bemutatója „Szivárványhíd” címmel 2011. november 18-án lesz az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben, közösen a magyar autentikus, vonós zenét játszó Tarsoly Zenekar lemezbemutatójával.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky