Egy ideje elterjedt a hír, miszerint január elején Budapestre jön a Coldplay. Nos, mivel kíváncsiak voltunk utána mentünk, hogy ez a dolog mennyire igaz, hiszen minden médium cask feltételes módban beszélt Chris Martinék érkezéséről. Azonban amit megtudtunk, az nem tett vidámmá minket.
Néhány hete (hónapja) a magyar sajtó megszellőztette a hírt, hogy Budapestre jön a Coldplay.
A hír persze minket is felvillanyozott, hiszen konkrétan nem utáljuk őket, azonban problémás, hogy senki sem tud semmi biztosat, tehát csöppet sem biztos semmi sem a koncerttel kapcsolatban.
Mi megkerestünk néhány nagyobb szervezőcéget és rákérdeztünk, hogy mi igaz egy esetleges Coldplay-koncerttel kapcsolatban és sajnos lehangoló, amit megtudtunk, mert bár a zenekar turnéja hamarosan elindul, azonban kizárt, hogy január elején Budapesten koncerteznének. A zenekar honlapján mindössze december 21-ig vannak feltüntetve fellépési dátumok, így onnan semmiképpen sem lehetünk okosabbak, a turné indulását illetően, tehát mivel szervezés alatt van az egész, még az sem biztos, hogy Budapest a turné helyszínek közt lesz, de ha mégis, akkor sem január 7-én, mint ahogy egy francia rajongói oldalon megjelent, csak jóval későbbi időpontban.
Tehát még egyszer: Nem lesz Coldplay-koncert január 7-én Budapesten!
De, hogy jó hírrel is szolgáljunk, eláruljuk, érdemes lesz a MyMusic cikkeit olvasni, ugyanis hamarosan a Coldplay a minap megjelent új „Mylo Xyloto” című lemezét sorsoljuk ki három szerencsés között, egy játék keretében.
Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. More
A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. More
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. More
Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. More
A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. More