Új Kiscsillag dalt köszönthetünk! Hamarosan elkészül az új –harmadik- lemez, amiről most újabb szám látott napvilágot. Ez pedig nem más, mint az Olajoshordó, amihez klipet is készítettek! A dal lényege: „Az emberszív egy olajoshordó.”
A világhírű Kiscsillag zenekar már egy ideje várakoztatja a rajongóit, de szerencsére a banda harmadik lemeze nemsokára megjelenik. A Sirály c. szám már tavaly meghódította a hallgatókat, most pedig új dalt üdvözölhetünk. A harmadik lemez címe sem titok többé: Néniket a bácsiknak. A pontos megjelenés: november 4-e.
A Zenével a Gyermekekért kampány keretében készült el az Olajoshordó klipje. Egy werkfilmet is forgattak hozzá, amit lejjebb meg is tudtok tekinteni. A kezdeményezés a Minimax, a Megamax és a hazai zenei élet képviselőinek összefogásából született. Az Olajoshordóval a zenekar a Bátor Tábor Alapítvány munkájára szeretné felhívni a figyelmet.
A videóklipet Horváth Viktor rendezte és a GoBe Társulat táncosai szerepelnek benne.
A dal szövegvilága hű a Kiscsillagtól megszokott fanyar realizmushoz: „az emberszív egy olajoshordó, vasból van, és sok mindent bír.”
Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. More
Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. More
Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. More
Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. More
„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. More