3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. október 21.

Budapestre jön a Stereo MCs

Copyright:

Ugyan a (pop)zenei tapasztalataink alapján talán jobb is, ha manapság az előadók inkább jönnek és mennek, mintsem úgy öregedjenek meg a szemünk láttára, hogy mindeközben teljesen ellentmondanak korábban felépített életművüknek és image-üknek, ám mindig voltak olyan kivételek, akik esetében kizárhattuk a csalódást. És épp ilyen az örökifjú Stereo MCs is, akik nélkül talán nem is feltétlenül bontakozott volna ki két olyan fontos kifejezés, amelyek örökre összefonódtak Rob Birch bandájával. Ez pedig nem más, mint a brit klubélet, valamint úgy általában az elektronikus tánczene.

Elvégre gondoljunk csak bele abba, hogy a kilencvenes évek hajnalán megjelent Supernatural és Connected nagylemezek iskolateremtő mivoltát mennyiben tudta igazolni az elmúlt húsz év, és azt sem árt figyelembe venni, hogy mindeközben a Stereo MCs csak és kizárólag akkor adott életjelet, amikor annak eljött az ideje. Nem volt erőltetett dalszerzés, nem volt hakni: csak és kizárólag minőségi szórakoztatás, épp úgy, ahogy egy letűnt kor popkultúrája ezt normatívan megkövetelte. Márpedig a Stereo MCs hangzása mégsem volt olyan régi vágású, mint értékrendje: funkos lazaságú, hip-hoppal, elektronikával és rockzenével kacérkodó karakterének állandóságát az ütemek magabiztossága adta, és bármilyen irányba is változhatott az összkép, a tengerentúlt is meghódító brit banda képtelen volt hibázni. Idei nagylemezével, az Emperor’s Nightingale-lel pedig azt bizonyította a formáció, hogy a kellő tűz megléte mellett innováció miatt sem kell a szomszédba menni, hiszen a Stereo MCs hangzása ismét annyit frissült – köszönhetően az alkalmi dubstep és breakbeat-elemeknek –, amennyiben megőrizte örökké friss és páratlanul üdítő orgánumát. Ezért is örömteli, hogy a banda két évvel a legutóbbi DJ-szettje, kilenc évvel a legutóbbi fesztiválkoncertje, és tíz évvel a legutóbbi klubkoncertje után ismét olyan felségterületen táncoltathatja meg rajongóit, ahol dalai a leginkább működnek. Márpedig az A38 táncparkettjén a majd felcsendülő Step It Up, az Elevate My Mind, vagy épp a Deep Down And Dirty kellően fülledt hangulatot teremt majd ahhoz, hogy kétség se férhessen a Stereo MCs időtlen uralmához, és ha ennek szellemében kíváncsi vagy az év utolsó nagy bulijára, mindenképp a hajó fedélzetén lesz a helyed. Főleg, hogy az estét nem más melegíti be, mint a Sizzlin’ című dal révén országos ismertséget szerző Fábián Juli és zenekara, a Zoohacker, akik a hazai elektronikus színtér egyik legnagyobb reménységévé léptek elő az utóbbi hónapok során.
 
A Skalar Music Hungary és a PestiEst bemutatja:
 

2011. december 12., Budapest @ A38 Hajó, 19:00

STEREO MCS (UK), Fábián Juli és a Zoohacker Remake Orchestra (H)

Jegyárak: 4900 Ft (elővételben) / 5900 Ft (a koncert napján)

Jegyelővétel: Westend Speed, CD Pince, Musicland, Wave, Underground Store, Ticket Express, A38 Hajó

 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky