3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2011. október 6.

Rabol a Maszkura és a Tücsökraj

Copyright:

Nem, nem lopták a legújabb dalt, a Szívrablást. Csak kölcsönvették, átformálták…Elkészült a Maszkura és a tücsökraj legfrissebb trackeje. A dal ismerős lehet, hiszen eredetileg egy Kispál és a Borz remekmű. Akkor mennyiben is saját?

Maszkura így foglalta össze:
„Annak idején megbeszéltük a srácokkal, hogy csak akkor dolgozunk fel egy dalt, ha az olyan, mintha saját lenne. Ezért is nincs sok feldolgozásunk, mindössze Seress Rezsőtől a „Csak inni, inni”, amiről tényleg azt szokták hinni, hogy én írtam, most meg a „Szívrablás”. Igyekeztünk hozzátenni és nem csak eljátszani, írtam is még hozzá egy rappet arról, amit nekem jelent.  Az MR2 akusztik felvételére készítettük ezt a verziót, aztán annyira megszerettük, hogy néha játszottuk koncerteken is és végül magunkkal vittük a stúdióba. „
 
A zenekar a tavasszal megjelent újragondolt saját dalokat tartalmazó Pesti nők után, már az új nagylemezzel foglalkozik a Szívrablás  mondhatni előzetes róla, de ennél igazából sokkal többet jelent… „Egy volt szerelmemmel ez volt a kedvenc dalunk, sokat hallgattuk együtt, aztán később harmonikáztam otthon egyedül...” Ez a hangulat inspirálta az Official Homevideót is, amelyet a srácok otthon dobtak össze ehhez a különleges dalhoz...
 

 
A hosszúra nyúlt nyár igen jól sikerült a srácoknak…
 
„Nagyon sok koncert van mostanában. A klubokban, zenei fesztiválokon  azok az emberek hallgatnak minket, akik vagy ismernek már, vagy hallottak rólunk és kíváncsiak ránk (de legalább nagyon berúgtak és valahogy ott kötöttek ki). Ezek a koncertek a dalokról szólnak és a koncertélményről, táncról, élőzenéről. Ha valamilyen gasztro-fesztiválon játszunk (bor, pálinka...stb.), hasonló a helyzet, de ezekre a helyekre mi is kicsit mulatni megyünk és a koncert előtt és után ugyanúgy járjuk a standokat a pohárral és sorban állunk a kenyérlángosért és persze együtt aljasodunk a nagyérdeművel.” – vallja a frontember. 
 
Az ősz folyamán tovább háborgatják majd a szórakozni vágyókat.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. More

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. More

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. More

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. More

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky