Hihetetlen, de igaz! A 100 Folk Celsius idén már 35. születésnapját ünnepli! És egy zenekar hogyan is tudna méltóképpen ünnepelni, ha nem egy válogatáslemezzel? Sőt! Egy dupla lemezzel külön a gyerekeknek és a szülöknek...
Ugye, még te is emlékszel a Paff a bűvös sárkány hihetetlen sikerére? Ugye, akkor te is épp átléptél az oviból a suliba, és számodra is olyan evidencia volt a dal minden sora, mint manapság a devizahitel árfolyama?
Azóta talán neked is saját gyerekeid vannak, és szinte hihetetlen, de ezt a dalt ők is ugyanúgy nyomják manapság is.
Persze az örökérvényű gyerekdalnál a 100 Folk Celsius jóval többet tett le az asztalra. Több mint 20 album, megszámlálhatatlan koncert és a szakmai elismerések nem csak a gyerekeknek szóltak, hanem a countryzene hazai rajongóinak is.
A most megjelent dupla válogatásalbum is igyekszik a zenekar mindkét arcát bemutatni, és ezzel két teljes értékű CD-t kapunk. A nagy ho-ho-horgász vagy a Miki Manó dalok természetesen kihagyhatatlanok, de több szülinapi nóta is hallható az első CD-n.
A második CD szól inkább a felnőtteknek (bár teszem hozzá, én ezeket a számokat is gyerekként szerettem meg): Minden jót kedvesem, Anyám, ha szeretsz, Ohio, és még lehetne sorolni a számtalan ismert dallamot. Az Illés / Fonográf feldolgozások is kellemesen új köntösben mutatkoznak meg a 100 Folk Celsius előadásában.
Méltó válogatás a 35 éves zenekartól. Biztos helye lehet a családi autókban, mert a nagyiék felé egy hosszabb vidéki utazás alatt az egész család együtt ho-ho-hózhat boldogan!
Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. A continua
Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. A continua
A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. A continua
Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. A continua