Új rovatunk azt hivatott bemutatni, hogy a hétköznapi emberek milyen számokat szeretnek. Második alanyunk Surányi Gabriella, aki a PTE-BTK csapatát erősíti immáron 7. éve és film-kommunikáció szakra jár. Állítása szerint már két éve készül végezni, de hát ami jó, attól ugye nehéz elszakadni. Top5-je leginkább elektronikus, időtálló dalokat tartalmaz. Good luck, Good Luck mondaná az angol. Hallgassátok sok szeretettel!
„Ha bárkit megkérdeznek az ismerőseim közül, hogy melyik szám jut eszébe rólam, akkor a top 3-ban ez tuti benne lesz. Volt idő, amikor hívogattak az emberek, ha ez a szám random buliban, mert napi szinten gyömöszöltem le a torkukon Basemant Jaxxéket. Tehát még jó fej is vagyok. Ma már nem hallgatom annyit.”
„Igazából ez sem a világ legjobb száma, de a részemmé vált és inkább érzelmi töltete van. Az egyik barátom azt mondta, miközben ez ment a buliban: „Ha meghallom ezt a számot, mindig te jutsz eszembe. Ilyenkor legszívesebben lehánynálak.” Így gondolom, már mindenki érti, miért vonzódom a dalhoz.”
„Tavaly találtam rá a Caribou-ra és a Sun azonnal az egyik kedvencem lett. Hál’ Istennek fel is léptek a Gödörben nem sokkal utána, úgyhogy élőben is hallottam már. Igazából másnap is csak az visszhangzott a fülemben, hogy sun sun sun.”
„Minden álmom, hogy egyszer Tóbiást élőben is megnézhessem. Remélem hamarosan elturnézik hozzánk, mert már nehezen bírom nélküle. Tőle gyakorlatilag az összes szám szerepelhetne a listán”
Rengeteg dal maradt ki, amiket szeretek, de most vagy nem jut eszembe vagy nem tudom. Egy külön magyar lista jó lenne, mert pl. az Isten Háta Mögött Áttelelése simán a +1 szám.
Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább
Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább
Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább
Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább
„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább