![]() ![]() |
![]() ![]() |
|
---|---|---|
5+1 idei album, amit hallanod kell!Közeleg 2014 vége, így az ember akarva, akaratlanul is visszagondol azokra az előadókra, albumokra, amiket szívesen hallgatott az évben. Itt egy lista, amely esetleg támpontot nyújthat azoknak, akik pótolni szeretnének pár idei, tényleg nagyszerű alkotást. A választási szempontok rettentően egyszerűek voltak: minél több műfaj képviseltesse magát a listán. Így akad most itt pop-rock, indie, pszichedelikus rock, elektronika és egy igazán zúzós gitár-rock lemez is. Persze a +1 magyar albumról se feledkezzünk meg. |
2014. december 18. Lemezkritika |
|
Caribou lemezbemutató az A38-on!Négy évvel legutóbbi, legendássá vált budapesti fellépése után új lemezzel tér vissza a fővárosba a kortárs elektronika egyik vitathatalan zsenije, Dan Snaith, ismertebb nevén Caribou. Az október 6-án megjelenő albumról már meghallgatható az első szám, és ez alapján elmondhatjuk, hogy Snaith ott vette fel a fonalat, ahol 2010-ben, a csodálatos Swim lemeznél letette. Élő zenekarral, az A38 minden igényt kielégítő hangzásával, varázslatos, álomszerű zenével – nem vitás, hogy az ősz egyik legjobban várt koncertje ez. Tovább |
2014. június 5. Események |
|
Public Enemy a Pohoda Fesztiválon!Közép-Európa zeneileg egyik legigényesebb fesztiválja, a Trencsényi Pohoda Fesztivál újabb fellépőket jelentett be. A szórakozás garantált, csak bírjuk majd ezt a nagyon sűrű két és fél napot… Tovább |
2012. március 27. Pohoda 2012 |
|
Ezt hallgatja! Surányi Gabriella Top5 (PTE-BTK)Új rovatunk azt hivatott bemutatni, hogy a hétköznapi emberek milyen számokat szeretnek. Második alanyunk Surányi Gabriella, aki a PTE-BTK csapatát erősíti immáron 7. éve és film-kommunikáció szakra jár. Állítása szerint már két éve készül végezni, de hát ami jó, attól ugye nehéz elszakadni. Top5-je leginkább elektronikus, időtálló dalokat tartalmaz. Good luck, Good Luck mondaná az angol. Hallgassátok sok szeretettel! Tovább |
2011. szeptember 28. Hazai |
|
Rajongók vagy kultúrsznobok a GödörbenDecember 2-án útjára indult a Selected Sounds buli sorozat a Gödörben, melynek első, igen impozáns fellépője a kanadai Caribou volt. Mivel a hely majdnem tele volt, így nem tudni, hogy Magyarországon tényleg ennyien szeretik az igényes elektronikus zenét, vagy csak tele vagyunk kultúrsznobbal?! Tovább |
2010. december 5. Koncertbeszámoló |
|
Selected Sounds és Caribou a GödörbenA formális logikai szemléletet és geometriai alakzatokat poptextúrákba oltó Caribou Budapestre látogat december 2-án (azaz ma!), hogy aktualitásának legadekvátabb pillanatában nyújtson felejthetetlen élményt a kortárs kultúrára szomjazó közép-kelet-európai geekek és zeneértők táborának a Gödörben. Tovább |
2010. december 2. Események |
|
Élő és elektronikus zene határain a GödörbenDecember 2-án új klubsorozat indul a Gödör klubban, mely a Selected Sounds címet viseli. Már a címből is kiolvasható, hogy céljuk egy kísérletező, izgalma,s az élő és elektronikus zene határán mozgó produkciók bemutatása és szélesebb körrel való megismertetése. Így indulásként a legjobb választás egyértelműen a kanadai Caribou, Nitelight, Dj Bootsie Quartett, valamint DJ Cadik. Tovább |
2010. november 29. Események |