3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2011. július 17.

Három jócsaj menni Eger

Copyright:

Három barátnő, három színésznő, három díva. Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit tíz éve barátnők, nemcsak magánemberként, hanem a színpadon is. Akkor szerepeltek közösen ugyanis a Moulin Rouge színpadán egy show-műsorban, és ez annyira nagy élmény volt számukra, hogy úgy döntöttek, továbbra is együtt maradnak! Így született a Dívák éjszakája produkció, amellyel több száz előadást adtak nem véletlenül óriási sikerrel, hiszen a lányok óriási tehetséggel és hitelességgel jelenítik meg  a múlt század párizsi életének budoár hangulatát, a '30-as évek amerikájának glamour korszakát és napjaink retro-disco divatját.

Tízéves jubileumukat egy élő musical show-val ünneplik meg Dívavízió címmel Egerben, a Várszínház szabadtéri színpadán 2011. július 20-án.
 
A három színésznőt minden bizonnyal nem kell senkinek bemutatnunk, hiszen nagyon régóta a pályán vannak. Détár Enikő nem csak színésznőként, hanem műsorvezetőként is bizonyított már, miközben anyaként és feleségként is büszke lehet magára, hiszen férjével, Rékasi Károllyal több, mint húsz éve élnek egymást segítő, boldog házasságban. Fésűs Nelly szintén számos jeles színházi szereppel büszkélkedhet, csakúgy, mint külföldi vendégszereplésekkel. Három évig volt a Moulin Rouge dívája, és Détár Enikőhöz hasonlóan ő is több televíziós show műsorban és sorozatban szerepelt. Csengére a legbüszkébb, akit egyedül nevel nagy szeretettel és figyelemmel, így nem csoda, hogy a kislány jeles tanuló. Ladinek Judit táncosként lett a Madách Színház tagja, majd a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakának elvégzése után már színésznőként tért vissza a színházba, ahol számos főszerepet játszott el. Jelenleg mindhárman együtt vettek részt a Madách Színházban egy próbaéneklésen a Mary Poppins musical szereplőválogatásán, és nagyon bíznak abban, hogy ebben a darabban is együtt szerepelhetnek majd!
 

DÍVAVÍZIÓ

2011. JÚLIUS 20. EGER, VÁRSZÍNHÁZ

SZABADTÉRI SZÍNPAD

 
Détár Enikő
Fésűs Nelly
Ladinek Judit
 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Weiter

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Weiter

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Weiter

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Weiter

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky