3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2011. június 29. | Bea

Lenny Kravitz megkörnyékez

Copyright:

Bár még gondolkozom, megbocsátsam-e neki, hogy 2011-ben kihagyja Magyarországot, de azért örülök, hogy egyáltalán a közelben lesz Lenny Kravitz nemsokára! Honlapja szerint ugyanis az idei őszt Európában turnézgatva tölti, és a szomszédba is elmerészkedik, csak hozzánk nem. Hát ha ő nem jön ide, majd megyek hozzá én, hogy újra halljam, lássam, és talán ismét a karját fogdossam: Bécsbe, november 18-án!

Kétszer járt már itthon, mindkét alkalommal mindenki imádta. 2008-ban Budapesten a Sportarénában lépett fel, 2009-ben pedig Debrecenben, a Főnix Csarnokban koncertezett. És már csak azért is elhiszem neki, hogy megszerette hazánkat, mert a fővárosi fellépésén, miután elmondta, mennyire jól érzi itt magát, közölte, hogy nálunk fog klipet forgatni is. Sajnos a Dancin’ Till Dawn hivatalos videója végül nem a Krúdy utcában sétálgatós, Mikszáth téri pincepubban zenélős verzió lett, pedig ott drukkoltam nekik hajnalig a téren. Idei koncertkörútjából viszont úgy látszik, kimarad Magyarország. Legalább indokot ad akkor egy kis utazásra, mert hát új albumának, a Black and White America-nak az élőben hallgatása megér egy kis bécsi kiruccanást! Ha az osztrák fellépésével nem lehetne betelni, a nálam is fanatikusabbak követhetik Prágába, Varsóba, Olaszországba, Németországba, Franciaországba, stb. is... 
 
Én már tűkön ülök november 18-áig, addig pedig kénytelen vagyok beérni új dalával, a Stand-del. A Facebook-profilján még nincsenek infók a turnéról, a hivatalos honlapján még nem lehet jegyet venni, de nem árt figyelgetni az update-eket, ha jó jegyet akarsz majd kapni. Ha pedig a legelső sor közepénél szeretnél csápolni, nagyon korán kell majd odaérned ahhoz, hogy megelőzhess! Szóval akkor: Lenny, vagy nem Lenny Bécsben aznap?
 
Bea
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. trvať

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. trvať

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. trvať

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. trvať

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky