3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2011. május 26.

Teltház volt a TNT koncerten a Sportarénában

Copyright:

A TNT együttes 15. születésnapja alkalmából újra összeállt és súlyos teltházas koncertet adott a Papp László Budapest SportArénában. Dobrády Ákos és Inti, mintegy félévig készült az eseményre, mely után szerényen úgy fogalmaztak az első impressziójukról, hogy ez volt életük koncertje.

Május 21-én, szombaton 20 óra után 20 perccel, színpadra lépésük pillanatában szinte felrobbant az Aréna. Ez nem vicc! A közönség végig táncolta és énekelte a két órás, slágerekkel teli elsöprő lendületű koncertet. Sőt! Még a pöttöm Megasztár, Patai Anna vendégszereplése is hatalmas sikert aratott, üde színfoltja volt az estének. Ákos és Inti mindent megtett, hogy a tízezres tömeg feledhetetlen élményekkel térjen haza.
 
- Különleges élmény volt! – mondta elérzékenyülve Dobrády Ákos - Érezhető volt, hogy kimaradt 5 év és a közönség már nagyon várt minket. Talán az összes nagykoncertünk hangulatát felülmúlta a szombati. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített és rengeteget dolgozott azon, hogy ez az este létrejöhessen!
 
Ákos és Inti a koncert egy hatalmas tortával is készültek a rajongóknak Csuta Zsolt jóvoltából, aki a tavalyi évben elnyerte a „2010-es év fagylaltja” díját. A koncert után pedig DJ Domnique-kal tovább bulizhatott, akiben még maradt erő egy ilyen fergeteg után. (...)
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Seguir

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Seguir

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Seguir

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Seguir

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky