3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2011. május 22. | -dorkat-

A gitárosok ünnepe – Laney est a Gödörben

Copyright:

A híres brit erősítő márka magyar csapata, Laney arca néven tehetségkutató versenyt rendezett. A döntőbe jutott gitárosok május 22-én este hat órától mutatják be a Gödörben, hogy mit tudnak.

A Laney Magyarországon is népszerű kiváló erősítőmárka, története egészen 1967-ig nyúlik vissza és még a legendás Black Sabbath tagjai is már a kezdetektől a cég termékein játszottak.
 
Az idén megrendezett Laney arca verseny döntőjébe 15 tehetséges magyar gitáros jutott, akik utoljára május 22-én játszanak zenei alapra egy-egy dalt, hogy értékes, a Laney által forgalmazott erősítőket nyerhessenek. Az döntést az öttagú zsűri hozza, akik között ott van Lukács Peta a Bikiniből és az Eddából ismert Alapi István is.
 
Azonban nem csak emiatt érdemes ellátogatni a Gödörbe, míg a zsűri megvitatja az eredményt, olyan Laney-t használó előadók lépnek színpadra, mint Gerendás Péter, Finucci Bros vagy Nánási Ferenc.  Emellett pedig az is elég vonzó, hogy a tehetségkutatón részvevő közönség között tombolán sok más értékes nyeremény mellett még egy Laney erősítőt is kisorsolnak.
 
A belépő 500 forint.
 
Dorkat

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky