3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. május 16.

Harmadik típusú találkozás a KFT zenekarral

Copyright:

A harminc éves KFT nagyszabású koncerttel ünnepel december 28-án. A nem mindennapinak ígérkező buli a sokat sejtető Ufóshow nevet kapta, amely a hazai hírességeket is elgondolkoztatta.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
Rákóczi Ferinek két megfejtése is van a rejtélyes elnevezésre. „Szerintem vagy gépelési hiba csúszott be és utolsó KFT koncert akart lenni, csak már későn vették észre és így maradt, vagy egészen egyszerűen arról van szó, hogy végre lehull a lepel a zenekarról és kiderül, hogy valójában négy kiborgról van szó, akik négy különböző bolygóról származnak, és szintetikus bőr borítja a testüket. Ennek fényében a Balatoni nyár egyértelműen  Bornai Tibor landolási helyszínének állít emléket. Őszintén szólva, ezen utóbbi megoldáson sem lepődnék meg, hiszen az emberek számára a KFT-vel való első találkozás maga volt a döbbenet.” – árulta el a Class FM műsorvezetője, aki óriási KFT bakelit gyűjteménnyel rendelkezik.
 
Madár Vera, aki szerint bizonyosan nem vagyunk egyedül az Univerzumban, egy igazán óriási dobásra számít a KFT-től. „Az UFO nem más, mint nem definiálható repülőtárgy. Így szerintem decemberben mindenképpen egy megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan és figyelemfelkeltő show-t várhatunk a zenekartól. A tagok intellektuális humorukról is híresek, így várok valamilyen dupla csavart is a koncerten.” – mondta a Jóban Rosszban Gyöngyije, akinek volt már része megmagyarázhatatlan jelenségben, amikor egy görögországi nyaralásból hazafelé hosszasan követte autójukat egy fénycsóva.
 
„A házibulikban minden esetben hallok legalább egy KFT dalt, és természetesen mindnek kívülről fújom a szövegét.” - árulta el a tinik legújabb kedvence, a VIVA Comet jelölt Fluor Tomi. Az előadó szerint esélyes, hogy Laár Andrásék buliján maguk az ufók is megjelennek, sőt, lehet, hogy elrabolják a közönséget. „A koncert csúcspontján leszáll egy óriási űrhajó és szépen betessékelnek mindenkit.”- találgatott. „De nem kell megijedni, az űrhajóban folytatódik a buli és az Afrikát természetesen az afrikai kontinens fölött adják elő.” 
 
„Ha UFOshow, akkor ezt a koncertet elképzelhetetlennek tartom az egykori UFO együttes legnagyobb slágerének felidézése nélkül. Laár András határozott meggyőződéssel fogja énekelni, hogy a „szerelem is napolaj.”- mondta nevetve Sipos Tamás, az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja. „Természetesen mindannyian zsenge fiatalkorunk óta szeretjük a KFT zenéjét, és bár eddig erről sosem beszéltünk nyilvánosan, már minket is többször elraboltak az ufók. Hál’ istennek mind 90-60-90-es méretekkel rendelkezett."
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

2025. február 20.

Megjelent a The Carbonfools új albuma

A Carbonlove egy új korszak kezdetét jelzi a zenekar életében, miközben hű marad ahhoz a különleges stílushoz, amely évek óta a védjegyük. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky