3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2011. április 15.

Disco Express – Végállomás

Copyright:

15 éves születésnapját ünnepli az idén a Disco Express, amely biztosan az utolsó is egyben. A zenekar ugyanis úgy döntött, befejezi működését. „Sok szép évet töltöttünk el együtt, számtalan fantasztikus koncerttel, bulival, és feledhetetlen emlékkel.

Most azonban be kellett látnunk, ennek a zenekarnak a története eddig tartott. Kicsit nehéz még elengednünk, de nem szeretnénk, hogy a magunk paródiájává váljunk, ezért most már hivatalos: a Disco Express befejezi működését.” - mondta Betty Monroe a csapat frontembere. A zenekar természetesen köszöni a segítséget mindenkinek, aki kicsit is tolt a banda szekerén, „ elsősorban pedig a közönségnek köszönjük a szeretetet és azt, hogy kitartottak mellettünk.” A nagyérdeműtől méltóképpen illik búcsúzni, így a Disco Express hivatalos búcsúkoncertre várja azokat, akik szeretik a csapatot.

Miskolctól a Miskolci Egyetemi Napokon búcsúzik a zenekar, a hivatalos búcsúkoncert pedig jún 25-én lesz Budapesten, a Club 202-ben. Itt újra összeáll a „nagy” Disco Express, vagyis az a héttagú felállás búcsúzik majd a rajongóktól, akik a legnagyobb sikereket aratták Disco Express név alatt.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. More

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. More

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. More

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. More

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky