3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. január 31.

Lee Perry, Bob Marley születésnapját ünnepli a Dürerben

Copyright:

Lee Scratch Perry-t, a jamaikai dalszerzőt aligha kell bemutatni a stílus iránt elkötelezetteknek. Ha hozzátesszük, hogy a sokak számára csak Upsetter, vagy Pipecock Johnson néven ismert figura is ugyanőt takarja, egészen biztossá válik, hogy mindenkinek van egy-egy dal a fejében tőle. Olyan élő legenda áll ezúttal színpadra, aki a reggae legnagyobb királyával: Bob Marley-vel is dolgozott együtt, mi több, a hetvenes évek elején kezdő Marley az akkor már kiadót működtető Lee produceri tevékenysége, zenei együttműködése, és nem utolsósorban barátsága révén szárnyalt a már ismert magasságokba!

A több, mint hetven éves zenész a dub szülőatyjaként is tekinthető, lévén, hogy (már a sokadik) új kiadójánál, a Black Ark-nál a szintén világhírű King Tubbyval folyamatosan gyártották azokat a lemezeket, amik azóta is alapműveknek számítanak a műfajban. Többek között ezen tevékenysége nem kisebb elismerést, mint egy Grammy-díjat hozott a zenész számára. Budapestre egy élő angol zenekarral jön, amiben a szintén közkedvelt Danis Bowell basszusozik.

A fellépők a bulival Bob Marley február 6-án esedékes 66. születésnapjára is emlékezni kívánnak, így Lee Perry is eljátssza majd azokat a nótákat, amiket közösen szereztek, valamint az esemény hazai élőzenés vendége, a Kingston Cruisers is Bob Marley emlékműsorral készül. A sztár előzenekaraként formabontó, ám hagyományteremtő céllal azt szeretnék, ha a közönséggel közösen énekelve emlékezhetnének meg a példaértékű elődről, tehát instrumentális dalok előadásával az összes jelenlevő énekhangjára számítanak! Előttük a Looney Tunes Band játszik duóban.

A warm-upról a Love Alliance-ből ismert Bosi és Dj I-Ration, a levezetésről az Irie Maffia Soundsystem lelke, Dj Dermot gondoskodik.

2011. Február 4. (péntek)
Dürer kert

Lee srcatch Perry  ünnepi műsora Bob Marley születésnapjának emlékére

Looney Tunes Band
Kingston Cruisers  (Bob Marley emlékműsor)

Lee srcatch Perry with the UK band

Dj Bosi (Love Alliance)
Dj Dermot (Irie Maffia Soundsystem)
Dj I-Ration

Jegyár: 4500/5500
(elővételben kapható a helyszínen, a Wave lemezboltban, és online)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
kaaboo 2011. febr.. 2.  14:15 1
Szép gesztus. Van it még Bob Marleyről elég sok minden : http://bobmarley.lap.hu/
   

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky