3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. december 21.

Ocho Macho és Illegál Fesztivál Szombathelyen

Copyright:

Fennállásának eddig legnagyobb szabású rendezvényébe vágott az Ocho Macho zenekar. A Vas megyei csürhe – ahogy magukat hívják – úgy döntött, hogy az évet már két nappal Szilveszter előtt, december 29-én lezárja egy nagyszabású “illegális” fesztivál formájában. Ehhez kapcsolódóan lehetőséget kap egy amatőr vasi zenekar a fesztiválon való fellépésre, akik videoklip forgatást nyerhetnek, az amatőr Dj-k pedig 150 ezer forintos nyereményért mixelhetnek.

Természetesen hazai pályán, a szombathelyi sportházban lépnek színpadra, hogy méltó módon ünnepeljék meg pályafutásuk eddigi legeredményesebb évét. Hogy miért is emlékezetes ez az év? Erre csak címszavakban válaszolunk és nem kronológiai sorrendben:

Első nagylemezük, az EL Mundo Fantastico a MAHASZ lista harmadik helyéig jutott a nyár folyamán. Két videoklipjük, a címadó dal valamint a lokálpatrióta himnusz, a Savaria Kingston Town rotációba került az MTV és a Music Channel műsorán is. Dalaik számtalan vidéki rádió játszási listáján tűnnek fel. Végigkoncertezték az országot, ott voltak minden jeles hazai fesztiválon, és felléptek Wiesenben is a Gentleman zenekarral, de játszottak az A38-on a Russkaja előtt is. Felléptek Madridban, ahol élőben mutatták be a Puskás Ferencről írt futballindulót a Pancho-t, mely hivatalos dalává vált több magyar korosztályos utánpótlás futball eseménynek is. Röviden, 2010-ben végérvényesen sikerült felírniuk magukat a magyar popzenei térképre.

A december 29-i Illegál Fesztivál, mely hagyományteremtő rendezvény lesz, méltó lezárása lesz az évnek. Az Ocho Macho mellett fellép a Firkin, az osztrák Dedicated To, valamint a Vas Népe pályázat győztese, melyet a napilap a szombathelyi feltörekvő zenekarok számára hirdetett meg. A koncert után a helyi dj-mágus, Köri vezeti le a bulit.

Illegál Fesztivál 2010. december 29. Szombathely, Sportház
Ocho Macho
Firkin
Dedicated To (A)
Vas Népe pályázat győztes zenekara
DJ Köry

Belépő elővételben: 3000 Ft, a helyszínen: 3500 Ft.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky