3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. december 9.

A Mantra Porno kér egy lakást!

Copyright:

Harmadik nagylemezével jelentkezik a Mantra Porno zenekar. Az új anyag címe – Kérek Lakást – sokat elárul a korongra került 8 dal és 3 remix hangulatáról: egy generáció lusta, szexis, naiv, ugyanakkor mégis bájos szárnypróbálgatásait követhetjük nyomon.

A Mantra Porno legutóbb 2006 végén adott ki lemezt (Fine Light Days/Beta Message címen), melyen a rádiókban még ma is játszott Green Legion illetve a VIVA slágerlistára is kerülő Disco Galaxy című dalok szerepeltek. Idén az MR2 Petőfi Rádió legendás 8-as stúdiójába kaptak lehetőséget, ahol az Akusztik című műsorban már a mostani, Kérek Lakást lemezről is játszottak dalokat. A korong egy jelentős hazai és nemzetközi bázissal bíró kiadó, a MamaZone (Turbo, Nemjuci, Frenk, Jurij, Takáts Eszter, stb.) gondozásában jelenik meg 2010 decemberében.

Kérek Lakást - 2010

A Kérek Lakást lemez anyaga sok újdonságot tartogat: a korongon – az eddig megszokottakkal ellentétben – magyar nyelvű dalok is szerepelnek. Az elmúlt években a csapat más-más énekesnőkkel dolgozott együtt, ezért az énekhangok változatossága is szembetűnő. A koncertre járó közönség szerencséjére, az elektronikus hatások és a pörgős számok megmaradtak az új albumon is, amely ezúttal a Mantra Porno által megálmodott „álnaiv pop” hangzásvilágot valósítja meg. Ezzel együtt azonban a már megszokott eklektikus zenei fúzió sem marad el a bandától. A Mantra Porno híresen egyedi módon ötvözi a modern zenei technikákat a hagyományos rockzenei elemekkel, de bátran kacsintgat más zenei stílusok felé, mint az acid-jazz, pop, disco, raggea. A stílusosan különböző lakásokban rögzített felvételek kiválóan szólalnak meg annak ellenére, hogy a zenekar mindig is ragaszkodott a szobapróbák alkalmával begyakorolt és konyhastúdióban felvett dalokhoz.
Az új anyaghoz új klip is készül, mely a címadó Kérek Lakást dalt önti képekbe. Az új album már ünnepek előtt megvásárolható a Wave, Deep, Mammut Music Store, Media Markt és Szaturn üzletekben, valamint országszerte az Alexandra Könyváruházakban. Interneten a dalok.hu és a korlatlanzene.hu oldalakról pedig már most letölthető.

MANTRA PORNO: KÉREK LAKÁST (2010)

1. Kérek lakást
2. Isten Férfi
3. Valami
4. Pussycat
5. Xsual Fantasy
6. Űrpásztorlány
7. Kétely
8. Valami Kettő
9. Xsual Fantasy (I’mmix)
10. Disco Galaxy (penthouse mix)
11. Pussycat (bedroom mix)

Mantra Porno Bio

A Mantra Porno 2001-ben alakult és még az év végén Judie Jay művésznő közreműködésével megjelent az EstFM klasszikusok vol1. válogatás albumon az E101 című dal. 2003 tavaszán Ganja Police című első albumuk látott napvilágot, melyről négy videoklipet a hazai zene tv is játszott. Új énekesnővel kiegészülve a Disco Galaxy című virtuális EP-t követően 2006-ban a zenekar második, Fine Light Days/Beta Message című albuma is megjelent, melynek kapcsán a Disco Galaxy című slágerhez készült animációs klipp a VIVA Club Chart-on a hetedik helyig jutott. A zenekar több hazai város egyetemi, klub és fesztivál fellépései mellett néhányszor már külföldön is szerepelt. Az MR2 Petőfi Rádió rendszeresen játssza a Green Legion és Disco Galaxy című slágereit. Koncertjeik műsora az egyedi hangzásvilág mellett vizuális műsorral is kiegészül. 2009-ben a Mantra Porno látogatást tett Európa Kulturális Fővárosában, Linzben is, ahol az egész éves eseménysorozatot a zenekar itthon is sikert aratott Disco Galaxy című animációs klipje vezette fel. 2010 augusztusában játszotta az MR2 Petőfi Rádió akusztikus műsorukat, mely a rádió 8-as stúdiójában készült élő felvétel elektronika nélkül, több, a zenekar harmadik hamarosan megjelenő Kérek Lakást című anyagán található dallal. Az új album többségében már magyar nyelvű szerzeményeket tartalmaz.

Mantra Porno zenekar:
Kassai Eszter – ének
Kiss Tamás – billentyűk
Martinkó Tamás – gitár
Szekeres József – basszusgitár
Zolnai Márton – dob, dobsampler

[link] by Mantra Porno

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky