3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2010. december 3.

A legütősebb Varga János Projekt

Copyright:

Zene, amely nem ismer zenei és földrajzi határokat, összeköti Indiát Európával, a szférikus zenét a bluessal és elixírként hat hallgatójára. Varga János emblematikus zenei figura, akinek korai, East-es gitárjátékában is jellemző volt az a dallam és ritmusvilág, amit manapság világzeneként fémjeleznek.

A december 12-i, A38-beli koncerten a Wings of Revelation I. és II. lemezeinek dalai mellett legutóbbi CD-jének, az „ELIXÍR”-nek legütősebb nótáit élvezhetik mindazok akik szeretik az virtuóz gitár és hegedű muzsikát. A koncert csúcspontja az a zenei csemege lesz, melyben az East együttes „Játékok” című lemezének dalait játsszák el Jamie Winchester közreműködésével. Az angol változat a Japán King Recordsnak köszönhetően eljutott a progresszív rock legtávolabbi kedvelőihez is.

Jamie Winchester énekel majd az East dalokban, az „Elixír” nótákban pedig Kovács Ferenc - Magony, etno-jazz hegedűs játszik. Ő igazi hungaricum, a Djabe-től a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Bandig és sok világsztárral készített lemezeket (Arcie Shepp, Balanescu, stb.), míg Cukalas Hristos görög származású ütőhangszeres darbukázik.

Varga János Project
december 12. (vasárnap), 20:00, A38
Előzenekar: Rudenez

Nem jazz, nem rock, nem folk, nem pop!

Vendégművészek:
Jamie Winchester - ének, gitár
Kovács Ferenc - hegedű

Jegyek:
Elővétel: 1500 Ft
A fellépés napján: 2000 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. november 6.

Suicide Silence, Fleshgod Apocalypse, To The Grave és The Gloom In The Corner a Dürerben

A 2027-es év egyik legbrutálisabb és legváltozatosabb koncertjének ad helyet május 11-én a Dürer Kert: a Cursed Since Birth European Tour 2027 keretében együtt érkezik Budapestre az amerikai deathcore-titán Suicide Silence, az olasz szimfonikus death metal maestro Fleshgod Apocalypse, illetve két kemény kötésű ausztrál banda, a To The Grave és a The Gloom In The Corner. A continua

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. A continua

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. A continua

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. A continua

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky