3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2010. november 12.

Rajonganak értük, pedig még koncertjük sem volt - 5 Yards

Copyright:

A zenekar 2010. márciusában alakult. Már az első pillanattól kezdve főleg saját számok írására koncentrált a banda 3 szerzője: a két gitáros és az énekes. A saját bevallásuk szerint semmilyen konkrét stílusbeli elképzelésük nem volt, csupán azt játszották, ami jól esett nekik. Ebbe belefért a lágyabb, akusztikusabb hangvételű daloktól a már-már metálos zúzásig minden. Éppen ezért nehéz egy konkrét stílusba beletuszkolni a zenekart, de mivel vannak olyan zenék, amiket mindannyian szívesen hallgatnak, így leginkább ezek hatását lehet tetten érni. Ennek megfelelően valami sajátos grunge-indie rock keveréknek tekinthető a 5 YARDS zenéje.

Még a nyáron stúdióba mentek és rögzítették bemutatkozó anyagukat, melyen 4 dal szerepel magyarul és angolul egyaránt. Az angol nyelv a tervek szerint továbbra is megmarad, mivel a szövegek először így születtek és csak később készülnek el magyarul. Érdekesség, hogy a magyar szövegek nem az angol fordításai, hanem bár ugyanazon témáról szólnak, de más nyelvi eszközökkel kerülnek megvalósításra. Ilyen módon elmondhatjuk, hogy a szövegek és az ének kiemelt jelentőséggel bírnak zenéjükben.

Ezt követően a 5 Yards Harc után / Trip of a loner című dalra az RTL Klub munkatársai segítségével elkészítették videoklipjüket az ország egyik legszebb gyógyfürdőjének - a szolnoki Tisza Szállónak - medencéjében. A videókat - talán mert ez is két nyelven készült - igen rövid idő alatt tízezernél is többen nézték meg a YouTube-on és ezzel párhuzamosan a Facebookon is több ezren váltak a zenekar rajongójává. Különösen nagy elismerés volt ez egy teljesen friss, kezdő bandának, akik még koncertet sem adott.

Újabb elismerésként az RTL Dalversenyébe benevezett Harc után már hetek óta a lista élmezőnyében tanyázik és a pop-rock kategóriában abszolút első helyen áll. Az X-Faktor-os szerkesztőségnek annyira megtetszett a nóta, hogy hamarosan riportot készítenek Tamással, a zeneszerzővel.

Még ugyanezekben a napokban sikerült elkezdeniük az együttműködést az EST Music Booking-al, akik koncerteket szerveznek és média megjelenéseket intéznek a bandának. Ez egy olyan lehetőség a zenekar életében, melyre nagyon büszkék és nagy-nagy reményekkel vágnak neki a közös munkának.

Jelenleg december 2-i debütáló koncertjükre készülnek, mely a Dürer-kertben lesz az Irie Rocktrio és a Fat Cat Band társaságában, és a saját dalokon kívül  nagy kedvenceik az Alice In Chains, a Foo Fighters és a Nickelback egy-egy "slágere" is bekerült közben a koncertprogramba.

Alig várják, hogy végre élőben is bizonyíthassanak és beinduljon a 5 YARDS "gőzhenger" koncertről koncertre...

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. More

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. More

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. More

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. More

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky